Kék bolygó

2024.02.03. 08:00

Háromszor olyan gyorsan nő az emberek energiafelhasználása, mint maga a népesség (videó)

A fenntarthatóságról, a megújuló vagy annak gondolt energiaforrásokról és a mai kor emberének életmódjáról is beszélgetett Gelencsér Andrással, a Pannon Egyetem rektorával Áder János volt államfő a Kék bolygó című podcastjének hétfőn megjelent legújabb adásában, amely elérhető a legnépszerűbb videómegosztó portálon is – írja az MTI.

MW

Áder János korábbi köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke

Forrás: MTI

Fotó: Illyés Tibor

Áder János, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke a beszélgetés elején felidézte: Gelencsér András az Ábrándok bűvöletében – A fenntartható fejlődés korlátai című, „több mint gondolatébresztő” könyvében szakmai érvekkel cáfol számos olyan hiedelmet, ami a jelenlegi közbeszédben elhangzik a fenntarthatósággal kapcsolatban.

Gelencsér András a volt államfő kérdésére azt mondta: a Föld ásványkincseinek készleteit bemutató bécsi múzeumi tapasztalat vitte rá a kötet megírására, eszerint ugyanis számos nyersanyag néhány évtizeden belül egyszerűen elfogyhat a bolygóról, azaz szerinte az energetikai átállás fedezetét sem lehet biztosítani.

Rámutatott: a Föld anyagforgalmi szempontból zárt rendszer, azaz 4,5 milliárd éve abból az anyagból gazdálkodhatnak csak a rajta élők, amely azóta a Földön jelen van, ráadásul az emberi beavatkozások nyomán a koncentráltan meglévő nyersanyagok szét is szóródnak.

Áder János felidézte: egy hónapja fejeződött be a dubaji klímakonferencia, amelynek előkészítő bizottsága azt ajánlotta a résztvevőknek, hogy 2030-ig háromszorozzák meg a megújuló energia termelését.

Gelencsér András szerint a megújuló termelést végző eszközöket szintén bányából előteremthető nyersanyagok és fosszilis energiahordozók segítségével lehet legyártani, ezek a források pedig ilyen rövid idő alatt nem állnak majd rendelkezésre.

A szakember szerint a klímacsúcsok értelme megkérdőjelezhető, ugyanis a lassan tíz éve elfogadott párizsi éghajlatvédelmi egyezmény iránymutatásait sem tartják be: a fosszilis energia kibocsátása – a Covid időszakát leszámítva – azóta is folyamatosan nő – mutatott rá.

A környezeti jelenségeknek kitett nap- és szélenergia felhasználhatósága kapcsán kijelentette: a világ képtelen működni stabil villamosenergia-termelés nélkül, ehhez viszont fosszilis nyersanyagokat vagy atomenergiát kell felhasználni.

A hidrogén, mint földgázból, szénből és vízből előállítható energiatároló anyag kapcsán megjegyezte: az EU hidrogénstratégiája „illúzió”, ugyanis a gáz előállítása és felhasználása szintén nem hatékony; a befektetett villamos energia 70 százaléka elvész a folyamatok során, ráadásul nagy mennyiségben a levegőbe jutva a hidrogén az üvegházhatású metán koncentrációjának a növekedését idézi elő – mondta.

Áder János utalt arra, hogy az emberek energiafelhasználása háromszor olyan gyorsan nő, mint maga a népesség, ennek kapcsán pedig az atomenergia szerepéről kérdezte a környezettudóst.

Gelencsér András közölte, hogy több mint négyszáz reaktorblokk működik a világon, a konstrukció működőképes, s egy-egy erőmű legalább fél évszázadon keresztül folyamatosan, kiszámíthatóan termeli a világ működéséhez szükséges úgynevezett zsinóráramot.

Egy erőmű hetvenötször annyi áramot termel működése alatt, mint amennyi szükséges a megépítéséhez, működéséhez és leszereléséhez, ráadásul anyagfelhasználása minimális.

A környezettudós a jövőt illetően azt mondta, az atomenergia sem old meg mindent, hiszen az emberek jövője csak akkor garantálható, ha visszafogják az anyag- és energiafelhasználásukat is, a túlzott mértékű fogyasztással pedig szakítanak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában