fejlesztés

2018.11.06. 18:40

Robotok segítik a tanulást az ország első digitális alkotóműhelyében

A nyíregyházi szakképzési centrum újfajta oktatási módszerei hamarosan az ország 44 centrumában elérhetőek lesznek.

Átadták az ország első digitális közösségi alkotóműhelyét kedden a Nyíregyházi Szakképzési Centrumban, a modern informatikai-technológiai eszközökkel és robotokkal felszerelt műhelyt mintegy 500 millió forintból alakították ki a nyírségi megyeszékhelyen.

Az eseményen Pölöskei Gáborné, az Innovációs és Technológiai Minisztérium szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára elmondta,

az alkotóműhellyel új tanulási tér jött létre, amelytől a teljes szakképzés megújulása várható, segítségével pedig új oktatási formák terjednek el.

Ez az újdonság az ország negyvennégy szakképzési centrumában egy éven belül elérhető lesz – hangsúlyozta a helyettes államtitkár. Hozzátette, a speciális oktatási térben a modern technológia és a hagyományos szakmák ötvöződnek, lehetőséget adva a diákoknak például a kísérletezésre és készségeik fejlesztésére.

A digitális tanműhelyeket az iskolában tanuló diákok mellett az érdeklődő fiatalok és felnőttek is igénybe vehetik, a pályaorientációs programok alkalmával az óvodások és az általános iskolások is használhatják.

A centrumokban úgy lehet tanítani, hogy a gyerek észre sem veszi, hogy tanul, a tanárok egyfajta mentorrá válnak, akik nemcsak oktatnak, hanem az alkotás folyamatát irányítják

- fogalmazott a helyettes államtitkár.

Egy kamerával felszerelt robotot mutatnak Pölöskei Gáborné helyettes államtitkárnak a Nyíregyházi Szakképzési Centrumban
MTI/Balázs Attila

A nyíregyházi digitális alkotóműhelyben az érdeklődők a robotika és a programozás mellett több hagyományos szakmát is kipróbálhatnak, például a hímzést, a varrást vagy az esztergályozást.

Gurbánné Papp Mária, a Nyíregyházi Szakképzési Centrum főigazgatója az MTI kérdésére elmondta, a háromszáz négyzetméteres műhelyben a modern technológiát drónok, kisebb-nagyobb programozható robotok, számítógépek és okoseszközök képviselik. A tanórákon kívül műhelynapokat, tehetséggondozó és pályaorientációs foglalkozásokat, szakköröket, illetve családi napokat szerveznek az érdeklődők számára.

A több mint 512 millió forint értékű projektben a műhely kialakítása és a gépbeszerzés mellett tanári továbbképzéseket és tananyagfejlesztést is megvalósított a tíz tagintézményt tömörítő szakképzési centrum.

Ezek is érdekelhetik