stabil gazdaság

2018.11.24. 12:28

Megerősítette a magyar államadós-osztályzatot a Moody's

A magyar gazdaság rövid távú növekedési kilátásai továbbra is erőteljesek, de van, amin javítani kellene.

Változatlan stabil kilátással megerősítette Magyarország „Baa3” szintű, befektetési ajánlású államadós-besorolását pénteken a Moody's Investors Service. Ezzel befejeződött Magyarország idei hitelminősítői felülvizsgálat-sorozata.

A Moody's a döntéshez fűzött, péntek éjjel Londonban ismertetett elemzésében kiemelte azt a véleményét, hogy a magyar gazdaság rövid távú növekedési kilátásai továbbra is erőteljesek. A cég előrejelzése szerint a magyar hazai össztermék (GDP) az idén 4,3 százalékkal, 2019-ben 3,4 százalékkal nő. A hitelminősítő kiemeli, hogy a magyar gazdaság reálértéken számolt éves növekedési üteme 2016 óta gyorsul, jelezve, hogy a gazdaság reagál a hazai kereslet élénkítését célzó kormányzati szakpolitikai intézkedésekre.

A Moody's hangsúlyozza, hogy 2018 első három negyedévében a magyar gazdaság éves szintre számolt növekedési ütemeinek átlaga 4,7 százalék volt, és ennek elsődleges hajtóerejét szintén az erőteljes hazai kereslet adta.

A cég szerint az utóbbi időszakban – főleg az autóiparban – bejelentett nagyszabású külföldi működőtőke-befektetéseknek is kedvező növekedési hatásai lesznek a következő években, mindenekelőtt a beruházások építési szakaszában, de ezen túl is, amikor az új exportkapacitások termelni kezdenek.

A hitelminősítő ugyanakkor a folytatódó erőteljes növekedés korlátai és a termelésbővítés egyre nagyobb problémái között említi a nagyon feszes munkapiaci helyzetet.

Mindemellett a világgazdaság, főként a kulcsfontosságú piacok, köztük a német gazdaság növekedésének lassulása csökkenti a külső hozzájárulást is a magyar gazdaság növekedéséhez. Ráadásul Magyarország függése az autóipartól kiteszi a gazdaságot az e szektorban tapasztalható, erősödő protekcionista folyamatoknak – áll a Moody's pénteki elemzésében.

A cég a hosszú távú, 2020 utáni növekedési kilátásokra ható negatív tényezők között említi az Európai Uniótól érkező strukturális folyósítások valószínűsíthető csökkenését. (A Moody's becslései szerint az Európai Bizottság által a 2021-2027-es uniós költségvetési időszakra tett javaslatokból következtethetően Magyarország a térség többi gazdaságához hasonlóan idei árakon számolva hozzávetőleg 24 százalékkal kevesebb EU-folyósításhoz jut.)

A hitelminősítő szerint ugyanakkor adósminőségi erősségnek számít a magyar kormány folyamatos törekvése arra, hogy az államháztartási hiány a hazai össztermék 3 százaléka alatt maradjon.

Ez az elkötelezettség, valamint az a várakozás, hogy az államadósság-teher középtávon fokozatosan csökkenni fog, fontos tényezője volt annak, hogy a Moody's 2016 végén visszaemelte a magyar államadós-besorolást a jelenlegi „Baa3” szintre – áll a hitelminősítő elemzésében.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában