Bulvár-celeb

2024.03.03. 05:00

Lakástűz, balesetek, furcsa sikolyok - kísértetek járhatnak a lakótelepen

Különös dolgokat tapasztalnak a temetőre épült fővárosi lakótelepen.

MW

Évtizedek óta rémisztő dolgok történnek

Forrás: Illusztráció / Shutterstock

Az 1950-ben Budapesthez csatolt Újpesten a városfejlesztés részeként épült fel az Újpesti lakótelep. A területen korábban egy régi temető, a Magdolnavárosi sírkert állt. Már az építkezés alatt is furcsa dolgok történtek: az emberi maradványok és a munkások által tapasztalt különös alakok és jelenségek már az első pillanatoktól jelezték, hogy ez a hely nem lesz átlagos lakóterület. Az új lakótelep hamar meg is kapta a "szellemtelep" elnevezést a helyiek körében.

Mozgó tárgyak, furcsa árnyékok borzolták a lakók idegeit
Fotó: Hajdú Ágnes / Forrás:  Metropol

Vészjósló balesetek

Az Újpesti Szellemtelep körüli legendák egy része az építkezés során felmerülő paranormális jelenségekről szól. 1966 és 1972 között például a Pozsonyi utcai lakótömb építése során emberi csontvázakat találtak, és súlyos balesetek is történtek. Egy üres tízemeletes ház öt szintje elázott egy nyitva hagyott vízcsap miatt, majd ugyanez a lakás később ki is gyulladt. Voltak, akik villogó fényeket, furcsa zajokat vagy különös bűzöket észleltek az épületekben - írja a Metropol. 

Elsuhanó árnyak

Az új házakba beköltözők éjszakánként sírásokat és sikolyokat hallottak, elsuhanó árnyakat, maguktól mozgó tárgyakat és ki-bekapcsolódó elektromos készülékeket láttak. A jelenségek híre gyorsan elterjedt, és a lakótelep hamar megkapta a Szellemtelep becenevet.  

Újpesti lakótelep
A lakótelepen ijesztő vagy éppen tragikus események is  történtek az évek során
Fotó: Knap Zoltán / Forrás: Bors

Az évtizedek során sokan próbáltak racionális magyarázatokat találni a "kísértetjárásra", de még ma is vannak, akik hisznek a túlvilági jelenlétekben és a paranormális eseményekben, Ők úgy vélik, a temető felszámolásakor a megbolygatott sírok miatt a holtak szellemei okozzák a mindmáig tartó megmagyarázhatatlan dolgokat.

A Szellemtelep nemcsak helyi érdekesség, hanem turisták körében is népszerű célponttá vált. Sokan kifejezetten azért látogatnak el ide, hogy saját szemükkel tapasztalhassák meg a paranormális jelenségeket és a hely hangulatát.
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!