Nem jött be

2024.03.15. 05:00

Eltitkolt gyerekkel akarták zsarolni Intit

A TNT együttes zenésze Bochkorék reggeli műsorában mesélte el, hogyan próbálták meg átverni.

MW

A TNT együttes fellépése Hajdúszoboszlón 2022.11.05-én

Forrás: Hajdú-Bihari-Napló

Fotó: Tóth Imre

Intit azzal keresték meg a kisfiú nagymamája, hogy a lánya gyermekének ő az apja és felelősséget kellene vállalnia értük. Bár Intinek valóban volt egy futó kalandja a lánnyal, nem tartotta valószínűnek, hogy közös gyermekük lenne – írja a Borsonline.

Az asszony azzal kezdett fenyegetőzni, hogy beszél az újságokkal és pénzt is követelt tőle, aminek hatására Inti úgy döntött, meglátogatja a családot – mondta a zenész Bochkorék reggeli műsorában.

Megérkeztem, bementem a lakásba, hát nyilván ilyen feszült hangulat volt. Leültem a fotelba és így konkrétan kezembe adták a gyereket, hogy na, akkor tessék. Igazából köpni-nyelni nem tudtam. És akkor mondtam nekik, hogy ez most valami vicc? Hát nem lehet nekem szőke, kék szemű gyerekem.

— mondta a félig Costa Rica-i zenész.

A zenész kifejtette, hogy egyrészt szinte kizártnak tartotta, hogy kék szemű és szőke hajú kisfia születhetne, hiszen lánya is sötét haját és barna szemét örökölte, másrészt pedig a furcsa vendégségben főként az anyuka erősködött „a lány az lapított”. Valószínűleg tudta, hogy nem az énekes a kisfiú apja, csak pénzforrást láthattak a sztárban, aki majd eltartja őket — állapította meg Bochkor is. Végül ezt az is alátámasztotta, hogy miután a zenész előállt az ötlettel, hogy csináltassanak DNS-tesztet a biztonság kedvéért, egyikőjük sem kereste többet.

A teljes cikket a Borsonline.hu oldalán olvashatja el.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!