2023.07.20. 06:30
Hűha! Vele vigasztalódik Inti Sáfrány Emese után
Még két hónapja sincs, hogy a légtornász és Zuber Krisztián kapcsolata véget ért.
Forrás: Hajdú-Bihari Napló
Fotó: Tóth Imre
A zenész azonban máris új párra lelt. Mint kiderült, több mint egy hónapja van együtt jelenlegi kedvesével, de még nem szeretné felfedni választottja kilétét, csupán annyit árult el, hogy ismert hölgyről van szó...
Azóta nekem van egy új párom, most már több mint egy hónapja vagyunk együtt. Hál’ istennek nagyon jól megvagyunk, és ha majd úgy alakul, akkor nektek is be fogom mutatni
– mondta mosolyogva a zenész a Tények Plusz műsorában.
Inti annyit azért elárult titokzatos párjáról, hogy korábban ő is szakmabeli volt, sőt, 20 évvel ezelőtt az egész ország ismerte őt. Ki lehet a rejtélyes hölgy? A Ripost kiderítette.
Inti új választottja ugyanis kissé óvatlan volt, és fotót posztolt a zenészről. Bár nem jelölte meg rajta, egyértelmű, hogy ki szerepel a képen.
Főleg azok után, hogy Inti még szívecskét is tett a fotó alá, így kétség sem fér hozzá, hogy ki a titokzatos hölgy.
Nem más, mint Zsu, aki a Viva TV és a TV2 képernyőjén is feltűnt még évekkel ezelőtt, jelenleg pedig rádiós műsorvezetőként dolgozik. Túl van egy váláson és egy kisfiú büszke édesanyja, Nyul Zsuzsa.
Bulvár-celeb
- Hunyadi Donatellának le sem kell vetkőznie, igy is izgalomba hozza a követőit
- Ónodi Henrietta szívrohamot kapott, súlyos állapotban kórházban van a legendás tornász
- Ez már több a soknál! Ocsmányságokkal próbálta lejáratni Opitz Barbit az exe
- Szandi lányát utolérte a szerelem Amerikában, meg is mutatta sármos kedvesét
- Ez elképesztő: alig lehet felismerni a 85 éves Terence Hillt