Bulvár-celeb

2023.01.11. 14:45

Minden kiderült: ezért áll a bál a Fekete Vonat körül

A népszerű rapcsapat énekesnője már a koncert előtt milliós előleget vett fel, a buli után aztán nagyot csalódott...

Forrás: Bors

Fotó: Fekete Vonat

Nem véletlenül született meg a mondás: nem szabad előre inni a medve bőrére. A tanulságot most Mohamed Fatima is a saját bőrén érezheti – írja a Bors.

Bár nagy siker aratott a Fekete Vonat Papp László Budapest Sport Arénában rendezett koncertje, az eladott jegyek száma meg sem közelítette a zenekar által megálmodott szintet, így gazdaságilag nem volt kifizetődő a buli. Főleg a három főszereplőnek nem, akik úgy számoltak, hogy több millió forintot keresnek majd a visszatérő koncerten. 

Csak hogy az olvasó is el tudja képzelni a számokat: 

 

ha telt házas lett volna a buli, vagyis jegyet vett volna 12 500 ember, ha sikerült volna elintézni, hogy állami támogatással, ingyen kapják meg a helyszínt, és Junior be tudta volna húzni azokat a szponzorokat, akikkel a rendezvény előtt tárgyaltak, fejenként akár 20 millió forint ütötte volna a markukat.

 

Fatima és Beat gondolataiban azonban az az összeg csilingelt, amit először hallottak, mint várható bevétel, így nem csoda, hogy voltak olyan bátrak, hogy egy nagyobb összeget kértek előlegként.

A dolgok azonban másként alakultak. A szervező szerint a jegyek alig több mint a fele ment csak el, a helyszínért fizetni kellett és a szponzorok sem szálltak be pénzzel.

Fatima egyébként nemcsak a megélhetését finanszírozta az előlegből, de a bulvárlap szerint egy autót is vett magának, amit szerencséjére meg is tarthat.

A teljes cikket ide kattintva lehet elolvasni.

 

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!