Kívánságok

2022.09.12. 05:45

Szívszorító: erre vágyik leginkább Korda György

Korda György és Balázs Klári úgy döntöttek, hogy eladják a Korda-villát, melyből az új tulajdonos egy lakótömböt alakít ki, persze luxuslakásokkal. A házaspár még októberig tartózkodhat egykori otthonában, melyből egy jóval kisebb lakásba költöznek.

Fotó: Szabó Gábor / Origo

A Korda házaspár őszintén mesélt arról, hogy milyen érzésekkel hagyják el a hatalmas házat, és azt is elárulták, hogy takarékossági okokból hozták meg ezt a nehéz döntést. Mivel egyikük sem gazdag családból érkezik, ezért hozzászoktak ahhoz, hogy spórolni kell, és hiába aktívak még a színpadon, de nem szeretnének milliós összegeket fizetni a villa fenntartása miatt.

Korda György azt is elárulta, hogy mi lesz a rengeteg értékes bútor és berendezés sorsa, amit nem tudnak magukkal vinni.

– A lelkünknek is jólesik, hogy segíthetünk. Mi már annyi jót kaptunk az emberektől, hogy úgy éreztük, kötelességünk azokat viszonozni szeretetből. A szállodánkat három évvel ezelőtt újítottuk fel, akkor a bútorok nagy részét is lecseréltük. Nem számítottunk azonban a pandémiára, ami megváltoztatta a világot és a mi életünket is. A hotelről le kellett mondanunk, de már csak előre nézünk az életben – mondta a Borsnak Korda György, aki a hűtőszekrényeket, tükröket, ágyakat és televíziókat nem eladja, hanem jótékony célra fordítja.

– Soha semmilyen anyagi támogatást vagy vissza nem fizetendő kölcsönt nem kaptam, de emberi segítséget annál többet! – indokolta döntését Korda György, aki olyan szervezeteknek szeretne segíteni a tárgyi adományokkal, akik sok jót tesznek a társadalomért.

Az énekes azon is elmélkedett, hogy évek múlva szeretne maga után valami maradandót hagyni, és elárulta, hogy minek örülne a legjobban:

– Mindenki számára érdekes, hogy marad-e valami utána, hogy elment. Mi szeretnénk a feleségemmel sok nyomot hagyni. Legyen ez az emberségünk, a dalaink, az éneklésünk vagy akár a Szikla utcában álló Korda-villa, ami ugyebár hamarosan már nem az lesz, mégis örülnék, ha egy kicsit mégis az maradna. Az is jólesne, ha az utcánkat egykor rólam neveznék el – árulta el mosolyogva Korda György az Origo szemléje szerint.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában