Ország-világ

2021.01.02. 08:09

20 éve történt a tragédia: megrendítő titok derült ki Zámbó Jimmy haláláról

Most egy szakértő mondta el: a legenda még ma is köztünk lehetne, ha nem cserél fegyvert.

Forrás: Shutterstock

Az 1990-es évek legsikeresebb előadója volt Zámbó Jimmy, a slágereit a mai napig rengetegen hallgatják, ám a karrierje csúcsán váratlanul véget ért az élete. 2001. január 2-án hajnalban pisztolydörrenések zavarták meg a csepeli kertváros nyugalmát. A hivatalos jelentés szerint két lövést adott le a legenda, az utolsóval pedig véletlenül fejbe lőtte magát. Eleinte arról beszéltek, hogy Jimmy a szomszéd kakasát akarta lelőni, majd hadonászni kezdett a még töltött fegyverrel, ami véletlenül elsült, de ezt később az énekes özvegye tagadta. Edit asszony visszaemlékezése szerint az énekes meg akarta mutatni neki, mekkorát szól a fegyver.

Két lövés után kiürítette a tárat, majd rá fogta, s hogy megnyugtassa őt, nincs benne több lőszer, végül a saját halántékára célozva sütötte el újból.

Belátás a töltényűrbe

Zámbó Jimmy 1998 tavaszán kapott fegyverviselési engedélyt a családja és önmaga védelmére. Elsőként egy forgótáras pisztolyt vásárolt, a halálát okozó Beretta 1999 februárjában került hozzá.

„Az öntöltő pisztolyok, mint ez a Beretta típusú fegyver is, felül elhelyezkedő alkatrésze a szán, ami a töltetlenség ellenőrzése céljából hátra húzható, a kivető nyíláson keresztül belátást engedve a cső hátsó végén található töltényűrbe, így a töltött és a töltetlen állapot nehezen téveszthető össze” – nyilatkozta a Borsnak Erdei Barnabás igazságügyi fegyverszakértő.

Mint mondta, ha egy olyan személy vesz a kezébe egy fegyvert, aki egy kicsit is ért hozzá, az az első dolga, hogy a szánt hátrahúzva megnézi, hogy biztosan nincs-e benne lőszer.

„Ha egy töltött tárú fegyver szánját hátrahúzzuk és visszaengedjük, a legfelső töltény bekerül az úgynevezett töltényűrbe. Ha így nem adunk le lövést, hanem ismét hátrahúzzuk a szánt, akkor az előzőleg bekerülő lőszer a kivető nyíláson keresztül távozik a fegyverből és egy újabb töltény kerül a helyére. Ha egy üres tárat teszünk bele a fegyverbe és úgy húzzuk hátra a szánt, természetesen ekkor nem lehet vele lövést leadni” – magyarázta a lapnak Erdei Barnabás.

Elszámolta magát?

Az 52 éves szakértő azt tartja a legvalószínűbbnek, hogy az énekes „tárazgatott”. Elképzelhető, hogy folyamatosan hátra húzogatta a szánt, amitől a lőszerek egymás után potyogtak ki a Berettából.

A fáradtság és az ital hatására azonban elszámolhatta magát, s figyelmetlenül egyet benne hagyhatott.

A szakember szerint léteznek olyan fegyverek, amik úgynevezett tárbiztosításosak. Ezeket nem lehet elsütni úgy, hogy ha a tár nincs bennük. A mechanikus elemek ekkor ugyanis úgy állnak, hogy az elsütő billentyű nem húzható hátra.

Ha viszont a tár benne maradt, vagy a töltényűrben akár egy lőszer is valamiért ott volt, nincs miről beszélni. Mint mondta, a tragédia úgy is bekövetkezhetett, hogy az énekes ugyan kitárazott, kiszedte a tárat, de egy lőszert valamiért benne hagyott a töltényűrben és úgy húzta meg az elsütőbillentyűt. A Királynak korábban egy forgótáras fegyvere volt, a Berettát állítólag a végzetes napon használta először.

„A forgótáras revolvereknek típustól függően általában 6–8 forgódob-furatuk van, ezekbe kerülnek a töltények. Az ilyen revolvereknél a hátfal és a forgódob között van egy apró rés, ott ha valaki benéz, látható, hogy mennyi töltény van betöltve” – mondta a szakértő.

Nem kérték vissza

A baleset után a Jimmy halálát okozó fegyvert lefoglalták a nyomozók. A Király törvényes örökösének ugyan lett volna lehetősége arra, hogy a vizsgálat lezárása után magánál tartsa, de a család nem tartott igényt rá. – A rendőrség ilyen esetben először a közjegyzőt értesíti arról, hogy van náluk egy ilyen tárgy és szóljanak nekik arról, hogy a hagyatékátadó végzést meghozták-e. A törvényes örökösnek aztán fél éve van nyilatkoznia a fegyver sorsáról a rendőrségnek – magyarázta a Borsnak dr. Tran Dániel ügyvéd. Elmondása szerint az örökös ebben az esetben négy lehetőség közül is választhat.

– Az egyik, hogy a hatóság egy lőfegyver-kereskedőnél értékesíti, az árát pedig az eladás költségeinek levonása után megkapja az örökös. Egy másik lehetőség szerint az örökös által kijelölt, engedéllyel rendelkező személyhez is kerülhet. A harmadik verzió szerint hatástalanítják, de meg is semmisíthetik. A negyedik lehetőség az úgynevezett érték nélküli leadása, ami azt jelenti, hogy az örököst nem érdekli, hogy mit csinálnak vele, ő nem tart rá igényt semmilyen szinten – tette hozzá az ELTE kriminológus oktatója.

A lap úgy tudja, a család hatástalanítva sem tartott igényt a fegyverre, amit azóta már újra értékesíthettek.

Borítókép: illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!