gyász

2019.12.16. 09:34

Elhunyt Benkő Dániel

A lantművész 72 éves volt.

Budapest, 2010. május 12. Benkõ Dániel, a celebkemping sztárja részt vesz az EFOTT (Egyetemisták és Fõiskolások Országos Turisztikai Találkozója) sajtótájékoztatóján. A kulturális és könnyûzenei fesztiválra érkezõ hírességek közösen állítanak majd sátrat, és együtt buliznak a fiatalokkal. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Forrás: MTI

Fotó: Szigetváry Zsolt

Az ismert művész hirtelen rosszul lett, és már hiába hívtak hozzá segítséget, nem lehetett megmenteni – írja a Ripost. A lap úgy tudja, az esti órákban mellkasi nyomásra panaszkodott.

Benkő Dániel 1947. július 29-én született Budapesten. 1969-1971 között Szendrey-Karper László tanítványa volt. 1971-ben elvégezte a Zeneművészeti Főiskola zenetanárképző intézetét. 1971-1973 között Angliában lant mesterkurzuson vett részt. 1976-ig gitártanárként dolgozott, majd a Zeneakadémia lant professzora, illetve a groznjani nemzetközi lantkurzus és a Kloster-Langwaden zenei vezetője lett.

1971-ben megalakította a Bakfark Consortot, és velük együtt koncertezett a világ szinte valamennyi országában. 1984-től a Céh Művészeti Alkotó és Kutatási Egyesület elnöke. 1994 óta az V. kerületi örmény kisebbségi önkormányzat képviselője. A művészt 1998-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével tüntették ki.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!