Friss hírek

2015.07.01. 03:56

Születésnap a sztúpánál

fenyvesi

Tar. A Dalai Láma 80. születésnapja alkalmából rendeznek ünnepséget július 4-én, szombaton a Kőrösi Csoma Sándor Emlékparkban. A programok 10 órakor a vallási vezető tiszteletére bemutatott szertartással kezdődnek a Tara Templomban. Ezt követően előadások és zenés fellépések sorára kerül sor, majd buddhista esküvőket tartanak, melyeken bárki részt vehet. A szervezők kérik, hogy tekintettel az esemény meghitt jellegére a kezdés előtt érkezzenek. A délután további részében indiai táncokat és pánsíp bemutatót láthat a közönség. Napközben a templom mögötti teraszon szól a zene, a gyerekek pedig kézművességgel foglalhatják le magukat.  Az Életmód sátorban megismerkedhetnek az érdeklődők a hagyományos tibeti ízekkel, a champa golyóval és a vajas teával, amit tradicionálisan jakvajból készítenek. Lehetőség lesz kipróbálni tibeti hangszereket, melyeket a szertartások alatt használnak a gyakorlók. A templom alatti vetítőben egész nap dharma filmekkel várják az érdeklődőket. A rendezvényekre a belépés ingyenes, mindenkit szeretettel fogadnak tekintet nélkül vallási és világnézeti hovatartozásra. A látogatók vihetnek házi süteményt, gyümölcsöt, édességet, melyeket a meditációk végén közösen elfogyasztanak.

Címkék#Csoma
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!