Nehéz helyzetben

2024.06.23. 10:00

Nincs értelme addig számolgatni, amíg nem győztük le a skótokat

Csakis győzelemmel őrizheti meg a továbbjutás reményét a magyar labdarúgó-válogatott, amely vasárnap a skót csapattal találkozik az Európa-bajnokság A csoportjának utolsó fordulójában. A stuttgarti Mercedes-Benz Arénában sorra kerülő találkozó talán az Eb eddigi legizgalmasabb összecsapása lesz, ugyanis nem csak a mieink lesznek győzelmi kényszerben, hanem a skótok is.

MW

Szoboszlai Dominik a magyar-német mérkőzésen

Forrás: AFP

Fotó: Tom Weller

Az első két fordulóban a svájciaktól és a házigazda németektől elszenvedett egyaránt kétgólos kudarc azért sodorta felettébb nehéz helyzetbe a nemzeti együttest, mert így már csak a négyes harmadik helyére van esélye, az pedig nem jelent biztos nyolcaddöntőt. 

Euro 2024: Germany - Hungary
Marco Rossi
Fotó: Tom Weller / Forrás: AFP

Magyar győzelem esetén is napokig kell izgulnunk 

A 24 csapatos rendszerben, amelyben hatból a négy legjobb harmadik kerül még a 16 közé, a négy pont tekinthető vízválasztónak, ez pedig már elérhetetlen a magyar csapat számára, ezért a sorsa nem csak a saját kezében van. A mínusz négyes gólkülönbség (1-5) sem segíti a továbbjutási esélyeket, amennyiben a hárompontos csoportharmadikok között ez döntene, így az sem mindegy, hogy győzelem esetén hány góllal sikerül felülmúlni a skótokat.

Ahogy a válogatott tagjai mondták, 

addig nem igazán érdemes számolgatni, amíg nincs meg a győzelem, ugyanakkor azt érdemes megjegyezni, hogy a B és a C csoportban előfordulhat, hogy csupán két ponttal zár a harmadik helyezett - ehhez Spanyolország és a címvédő Olaszország nem kaphat ki Albániától és a vb-bronzérmes Horvátországtól, Angliának pedig le kell győznie Szlovéniát -, a D-ben és az E-ben erre már nincs esély. 

Összességében még magyar diadal esetén is napokig izgulhatnának Marco Rossi szövetségi kapitány tanítványai, hogy a pontszámuk vagy a gólkülönbségük elég lesz-e, miközben a közvetlen riválisok pontosan tudnák, milyen eredményre vagy éppen milyen különbségű győzelemre van szükségük.

Rossi változtatásai bejöttek

Ami mindenképpen bíztató a magyar csapat számára, hogy 

a torna esélyesei között számon tartott és a hazai közönség által bíztatott németek ellen markánsan jobb teljesítményt nyújtott, mint a nyitómeccsen. 

A magyar állampolgársággal is rendelkező olasz szakvezető változtatásai bejöttek, ugyanis a védelem sokkal stabilabbá vált azzal, hogy Lang Ádám és Szalai Attila helyett Fiola Attila és Dárdai Márton került a hátsó alakzatba, míg Fiola helyét Bolla Bendegúz vette át a jobb szélen. Támadásban a helyzetkihasználáson kellene javítani, mert a lehetőségek megvoltak mindkét találkozón, csakhogy ezekből mindössze egyet sikerült gólra váltani.

Az sem elhanyagolható szempont, hogy 

papíron a skót csapat gyengébb játékerőt képvisel, mint az előző két rivális, ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy a magyarok lennének a meccs esélyesei, már csak azért sem, mert nagy kérdés, hogy a szigetországi gárda fizikális futballja mennyire fog ízleni nekik, kiváltképpen a sorozatterhelés harmadik felvonásán. 

Marco Rossi 2018-as kinevezése óta mindenesetre csupán egyszer, még 2019-ben fordult elő, hogy a válogatott sorozatban háromszor alulmaradjon, míg három egymást követő nyeretlen találkozóra 2021-ben volt példa.

A skótoknak is létfontosságú a győzelem

A skótok történelmi meccsre készülnek, mivel nyolc vb- és előző három Eb-részvételük alkalmával még sosem jutottak túl a csoportkörön, márpedig siker esetén ez szinte biztosan megtörténne, mert négy pontjuk lenne. 

Football: UEFA Euro 2024
A skót védő, Ryan Porteous és a skót vezetőedző, Steve Clarke
Fotó: MIGUEL MEDINA / Forrás: AFP

A szigetországiak helyzete tehát annyival jobb, hogy ők győzelemmel a 16 között érezhetnék magukat, de összességében egy ki-ki mérkőzésre, élet-halál harcra lehet számítani az összecsapáson, amelyen a döntetlen mindkét csapat számára a búcsút jelentené, a skótoknak is csak sovány vigasz lenne, hogy megőrizték a harmadik helyüket.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában