Foci-Eb 2020

2021.06.30. 13:50

Cseri Tamás: A vb-keretben is ott akarok lenni!

Cseri Tamásnak óriási élményt jelentett, hogy az Európa-bajnoki csoportmérkőzéseken a lányai a zsúfolásig telt Puskás Arénában láthatták játszani.

– Nem zavarom a pihenés alatt?

– Éppen most ért véget az edzésünk – mondta Cseri Tamás, a Mezőkövesd Zsóry FC 33 éves futballistája.

– Edzés?!

– Ez olyan meglepő? Hiszen labdarúgó vagyok…

– Dehogyis, arra gondoltam, az Európa-bajnokság után kapott némi időt a vakációra.

– Lett volna rá lehetőség, de a szerdai, Németország elleni müncheni mérkőzés után pénteken már edzettem a csapatommal.

– Nem lett volna szükség az Eb után egy kis kikapcsolódásra?

– Talán igen, meg is beszéltem Pintér Attilával, valamint a mezőkövesdi vezetőkkel, hogy nyugodtan szólhatok, ha úgy érzem, fáradt vagyok, adnak időt a feltöltődésre. Már elkezdődött az edzőtábor, nekem meg céljaim vannak, amelyekért dolgozni kell. Hogy mást ne mondjak, szeretnék megragadni a magyar válogatott keretében, ott lenni az őszi világbajnoki selejtezőn.

– Tiszteletre méltó, de azt gondolná az ember, az Eb után szükség lenne a kikapcsolódásra.

– Az igaz, hogy május közepétől harminchat napot töltöttünk együtt, készültünk az Eb-re, majd jöttek a mérkőzések, és ami nekem ebben nehézséget jelentett, hogy ennyi ideig még nem voltam távol a családomtól, a feleségemtől, a lányaimtól. A párom természetesen tudta, miért nem vagyok otthon, mire készülök, de a gyerekeknek nehezebb megmagyarázni, hogy apa miért nem mond este mesét. Természetesen folyamatosan kapcsolatban voltam a szeretteimmel, rengeteget beszéltünk, de más tudni, hogy mi történik otthon, és egészen más velük lenni.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!