évente 20 ezer áldozat

2018.05.27. 20:51

A bikaviadalok betiltásáért tüntettek állatvédők Madridban

Több száz aktivista látványos performanszot mutatott be; az arénában használatos lándzsákat törtek ketté felszálló piros porfelhőben, amely a bikák kiontott vérét jelképezte.

A bikaviadalok betiltásáért tüntettek állatvédők Madridban vasárnap.

A sajtójelentések több ezer fős tömegről szóltak, míg a szervezők 40 ezer résztvevőről beszéltek, akik utcára vonultak. A bikaviadal erőszak jelszavával.

A kínzás nem kultúra, Elég az állatkínzásból! – állt egyebek mellett a transzparenseken, amelyeket a magasba tartva a tüntető tömeg mintegy másfél kilométert vonult a belvárosban.

A 17 spanyol és nemzetközi állatvédő szervezet támogatásával és védnöksége mellett rendezett akció kezdetén, a város főterének számító Puerta del Solon, több száz aktivista látványos performanszot mutatott be; az arénában használatos lándzsákat törtek ketté felszálló piros porfelhőben, amely a bikák kiontott vérét jelképezte.

Laura Gonzalo, a kezdeményezés szóvivője arról beszélt, hogy évente mintegy 20 ezer állat válik áldozatává a bikaviadaloknak akár az arénában rendezik azt, akár falusi piactereken.

A társadalom változást akar – hangsúlyozta, követelve a politikusoktól, hogy legyenek bátrak és hozzanak döntéseket a bikaviadalok ellen. A tiltakozó felvonulás végén a szervezők kiáltványt olvastak fel, amelyben követelték, hogy a viadalok ne kapjanak semmiféle állami támogatást és töröljék azt a nemzeti kulturális örökségek listájáról is.

Spanyolországban rendszeresek az állatvédelmi tüntetések a bikaviadalok ellen és régóta feszült vita zajlik az esemény megítéléséről. Míg ellenzői kegyetlen kínzásként tekintenek rá, addig támogatói szerint a bikaviadalok az ország hagyományai, szimbólumai közé tartoznak. Ugyanez a kettősség mutatkozik meg abban is, hogy az ország több területén vezettek be korlátozó vagy tiltó rendelkezéseket.

A Baleár-szigeteken például tavaly fogadták el azt a jogszabályt, amely szerint tilos megsebesíteni vagy megölni az állatokat a bikaviadalokon.

Teljes egészében tiltott a bikaviadal a Kanári-szigeteken 1991 óta és Katalóniában 2010 óta. Utóbbi döntését azonban tavaly előtt megsemmisítette a spanyol alkotmánybíróság, mondván: a helyi parlament túllépett hatáskörén amikor elfogadta a tiltó rendelkezést.

Spanyolországban évente csaknem kétezer bikaviadalt tartanak több millió néző érdeklődése mellett. Az ágazat mintegy 200 ezer embernek ad munkát és a spanyol gazdaságra gyakorolt hatása több milliárd euró.

Borítókép: José Maria Manzanares viador küzd első bikájával a sevillai Real Maestranza arénában rendezett bikaviadalon 2018. április 17-én. (MTI/EPA/Raul Caro)

Ezek is érdekelhetik