Digitália

2022.10.27. 06:00

Az okostelefon megmondja, mikor halunk meg – és ez nem kacsa

A mobilban olyan mozgásérzékelők vannak, melyeknek adatai felhasználhatóak az egyén várható halálozási kockázatának becslésére.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Antonio Guillem

Egy több mint százezer felnőtt bevonásával készült, angolul itt olvasható tanulmány szerint a mozgásérzékelő mindössze hatperces séta adatai alapján

képes olyan pontosan megjósolni az ötéves halálozási kockázatot – magyarán szólva hogy ki fog meghalni a következő öt évben –, mint más vezető orvosszakmai módszerek.

Korábbi tanulmányok szintén nagy pontossággal kimutatták a halálozási kockázatot a napi fizikai aktivitás alapján. A kísérletekben a fitneszórákhoz hasonló, hordható mozgásérzékelőkkel mérték az adatokat. Bár az okosórák, okoskarpántok és fitneszkövetők népszerűsége egyre nő, még mindig kevesen viselik ezeket.

Okostelefonja azonban az emberek többségének van, még a legszegényebb afrikai országokban is.

Az összegyűjtött tevékenységi adatok alapján úgy lehetne pontosan kiszámítani a halálozási kockázatot, ha az emberek egész nap hordanák a telefonjukat – mondja Bruce Schatz , az Illinois Urbana-Champaign Egyetem munkatársa.

Az okostelefonokkal mérhető alternatív előrejelző megtalálásához Schatz és munkatársai 100 655 résztvevő adatait vizsgálták meg a UK Biobank tanulmányban, amely több mint 15 éve gyűjti az adatokat az Egyesült Királyságban élő középkorú és idősebb felnőttek egészségi állapotáról.

A vizsgálatban részt vevők egy hétig mozgásérzékelőket viseltek a csuklójukon:

körülbelül 2 százalékuk halt meg a következő öt év során.

A kutatók a résztvevők tizedének mozgásérzékelős és halálozási adatait futtatták le egy gépi tanulási modellen. Ez olyan algoritmust fejlesztett ki, ami már hatperces séta alapján képes volt felbecsülni az ötéves halálozási kockázatot.

„Ismerünk számos betegségre, különösen a szív- és tüdőbetegségekre nagyon jellemző mintákat, amikor az emberek lelassulnak, ha kifulladnak, és rövid adagokban ismét felgyorsulnak” – magyarázza Schatz.

Ezután tesztelték a modellt a többi résztvevőtől származó adatok felhasználásával, és meghatározták a c-index pontszámát – a biostatisztikában általánosan használt mérőszámot a pontosság értékelésére –, ami 0,72 lett. Ez megegyezik a várható élettartam becslésének más mérőszámaival, például a napi fizikai aktivitásból vagy az egészségügyi kockázatot felmérő kérdőívekből nyert előrejelzések megbízhatóságával.

„Ez az előrejelzés ugyanolyan megalapozott, ha nem még jobb, mint a hagyományos módszerekből nyerteké” – mondja Ciprian Crainiceanu, a marylandi Johns Hopkins Egyetem munkatársa.

Míg tehát a csuklón viselt mozgásérzékelőket folyamatosan kell használni, az okostelefonok már rövid séták során szerzett adatokból is képesek pontos számításokat végezni Schatz szerint. Most egy még kiterjedtebb, okostelefonokkal végzett vizsgálatot tervez.

„Ha az emberek magukkal hordják a telefonokat, akkor az heti vagy napi előrejelzést készíthet majd. Ezt más módszerrel nem lehet elérni” – mondja.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!