Az év piacmeghatározó telefonja?

2019.02.21. 11:36

Rémesen magas az ára, de túlzásig jól felszerelt az új Samsung

Egy csokor új csúcskészüléket jelentett be egyszerre a koreai óriás: a legizgalmasabbnak a Galaxy S10 és az S10 Plus ígérkezik.

Forrás: Samsung

Egy cikkben terjedelmi okok miatt sem lehet beszámolni azokról az újdonságokról, amelyeket a Samsung egy szuszra bejelentett. Ma sorra végig járjuk az új készülékeket.

Minden jel szerint akár egész évre meghatározhatja a piaci trendeket a Galaxy S10 és az S10 Plus, mert minden eddiginél

lényegesen gyorsabbak, nagyobb a kijelzőjük, erősebbek az akkumulátoruk, s több kamerát kaptak.

Nincs mese, szépek is lettek

A Samsung évek óta harcol a keret és szegély nélküli mobil minél teljesebb megvalósításáért: most végre sikerült az ujjlenyomat-olvasót is eltüntetniük a kijelző alá.

Igaz, ebben nem tudott első lenni, a kínaiak már megelőzték a kijelzőbe épített olvasóval. Viszont ez a változat állítólag jobb, mert ultrahangos szenzoraival a barázdák mélységét is érzékeli, s gyorsan, nagy biztonsággal dolgozik.

Ezzel a dobással mindenesetre sikerült elérniük, hogy miközben a készülékek külső mérete lényegében egyezik az elődmodell S9-esével, a hasznos képernyőméretük lényegesen nagyobb.

Amúgy mindkét modell 1440 pixel széles, 19: 9 OLED panellel (a Samsung „Dynamic AMOLED” márkájával), HDR10 + tanúsítással jön. Ahogy megszokhattuk, ívelt oldalakkal, s alumínium kerettel, hátha így nem fogjuk olyan könnyen elejteni.

Utóbbira már csak azért is fontos figyelni, mert az ultrahangos ujjlenyomat-olvasó a hírek szerint nem, vagy rosszul működik a felragasztott fóliák, edzett üvegvédők alatt – nehéz helyzetben lesznek, akiknek az a szokásuk, hogy a méregdrága mobilokat azonnal elcsúfítják védőfóliával.

Az ultrahangos ujjlenyomat-olvasó az ujjlenyomat vonalait 3D-ben olvassa be, szemben a korábbi 2D-s megoldással.

Lyukakon kukucskálnak ki az előlapi kamerák

Lézerrel vágtak lyukat az előlapi kamerának – az S10 Plus esetében kameráknak –, hogy megmentsék a készülékeket az Infinity-O kijelzővel a sok felhasználó által utált szenzorszigetektől.

Hátlapján mindkét mobil háromlencsés kameraegyüttest kapott. Gombnyomással lehet váltani fényképezéskor a széles, az ultraszéles és a teleobjektív között.

A széleslátószögű lencse ugyanaz, amit a tavalyi előd, S9 Plus kapott: 12 megapixeles érzékelőkkel és optikai képstabilizálással – fenti borítóképünkön a Samsung S10-zel készített gyári fotó látható.

A tele f/2,4 rekesznyílással, a nagylátószögű kamera ugyanazzal a rekesznyílással rendelkezik, mint az S9-es és lehetővé teszi az f/1.5 és f/2.4 közötti váltást. Az új ultra nagylátószög 123 fokos látóteret kínál f/2.2 objektívvel, és 16 megapixeles érzékelővel.

Sajnos ez utóbbi kamera fix fókuszú, nem rendelkezik automatikus fókuszálással – bár a szuperszéles látószög esetén ez nem lehet olyan nagy probléma.

Az S10 támogatja a 4K UHD felvételt mind az elülső, mind a hátsó kameráin, HDR10 + -on rögzít, valamint bedobtak egy „szuper-stabil videó” módot is: ezzel megrendítheti a videófelvételekben még mindig első iPhone vezető szerepét, s a második, harmadik helyre utasíthatja, mint ez már megtörtént a fotózásban.

A túlzásig erős hardvert pakoltak a motorháztető alá

Évekig nem lehetett érteni, hogy a Samsung, mint a világ egyik legnagyobb memóriagyártója, miért takarékoskodik a RAM-mal. Hát, most nem fogták vissza magukat…

Az S10 és az S10 Plus Snapdragon 855 processzort (számos országban, így hazánkban is Samsung Exynos processzort) kapott.

Ami a memóriát illeti, változatoktól függően

8 GB és 12 GB RAM kerül bele, ami lényegesen meghaladja a forgalomban lévő átlagos laptopok és asztali számítógépek kapacitását.

Mindkét modell 128 GB-os belső tárhelyről indul, támogatja a microSD-kártya bővítését is, az S10 Plus akár 1TB-t adatot is elcipel.

Úgy tűnik, a korai óriás teljesen lerázta a 2016-os Note akkumulátor-gyulladásos félelmeit: az S10 Plus hatalmas, 4100 mAh-s akkuval rendelkezik. Mindkét modell támogatja a gyors vezetékes és vezeték nélküli töltést, és képesek egy második eszközt, például az új Galaxy Buds vezeték nélküli fejhallgatót is tölteni.

Futólépésben a többi adat

Nem meglepő, hogy az S10 és S10 Plus IP68-as víz- és porellenállással, 3,5 mm-es fejhallgató-csatlakozóval, valamint Wi-Fi 6, Bluetooth 5 és 2Gbps LTE támogatással jön. (Még nem 5G, az később, egy másik S10-esben érkezik, hiszen még elérhetetlen).

Természetesen szoftveresen Android 9 Pie, kezelőfelülete a Samsung új One UI-ja, ami nemrég érkezett az S9 modellekre is. És igen, még mindig van egy Bixby gombja, amit talán sokan tudnának nélkülözni, de azért megkapják.

És a fekete leves, az ára

A Galaxy S10, Galaxy S10+ 309.990 és 344.990 forintos ajánlott fogyasztói áron kerülnek március 8-tól a boltokba. Bár a nőnapi megjelenés kedves ötlet, azért aki az S10 Plust kerámia hátlappal akarja, mert azt szeretné, hogy szembe ötlően különbözhessen a mobilja az előző évek Samsungjaitól, annak bizony különösen ki kell nyitnia a pénztárcáját.

Némi vigaszt jelenthet, hogy az előrendelők ajándékba egy majd ötvenezres Galaxy Buds fülhallgatót kapnak. Ennél megnyugtatóbb, hogy a Samsung sokadik éve tapasztalt gyakorlata szerint a készülékek árai fél esztendő után jócskán lesüllyednek, s egy év múlva már egészen elfogadhatók lesznek.

Borítókép: Samsung

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!