Új tervek

2023.07.22. 19:16

Visszakaphatja eredeti funkcióját a salgótarjáni népjóléti központ (videó)

Több mint 73 millió forintért kelt el nemrégiben az egykori Népjóléti Képzési Központ épülete. Bár a tulajdonos egyelőre ismeretlen, a szóbeszéd szerint azonban szállásokat és irodákat is kialakítanának a helyszínen.

Nool.hu

Fehér háznak hívta a salgótarjáni népnyelv a pártbizottság épületét

Forrás: Nool.hu

Fotó: Vendel Lajos

Mint arról portálunk is beszámolt: az árverési rendszer adatai szerint nagy érdeklődés nem volt az ingatlan iránt, ám egy olyan befektető akadt, aki rászánt alig több mint 73 milliót a 2375 négyzetméter hasznos alapterületű komplexumra. Az ilyen árverésekre anonim módon kerül sor, a vevő kiléte így egyelőre nem ismert.

Becsó Zsolt, Kelet-Nógrád országgyűlési képviselője a Facebook-oldalán jelentkezett be a helyszínről. A videóban többek között megerősítette, hogy az egykor szebb napokat megélt épület több mint 73 millió forintért kelt el. Hozzátette, ha hinni lehet a szóbeszédnek, akkor az új tulajdonos régi funkciókat is újjáélesztene a komplexumban, így szálláshelyeket, apartmanokat és irodákat alakítana ki a jövőben. A honatya kiemelte: mindezek mellett a város új rendezvényközpontja jöhet létre a helyszínen, ha európai színvonalon sikerül felújítani a népjólétit.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában