Munka ünnepén

Mindig szerettem a május elsejéket, gyermekként azonban természetesen még nem a sör, illetve a virsli miatt. Lakótelepen éltünk Balassagyarmaton, és a városi fúvószenekar már kora reggel megszólaltatta hangszereit a tömbházak közötti játszótéren, ilyen ébresztővel indult a napunk. Aztán elegánsan felöltöztünk, gondosan megkötve az úttörő nyakkendőt, és bennünket a testvéremmel az a külön kiváltság illetett meg, hogy nem az iskolánkkal vonultunk fel, hanem szüleink társaságában, a kábelgyári dolgozók brigádjával.

Ott meneteltünk lelkesen, lufit lobogtatva a főutcán, a megyeháza oldalában lévő tribünön ülő, álló tanácsi és párt „előkelőségek” felé integetve. Persze alig vártuk már, hogy ennek a hivatalos ceremóniának vége szakadjon, hiszen a bíróság mögött állt a vállalati busz, ami kifuvarozott bennünket a Nyírjesbe. Akkor indult csak igazán a mulatság.

Szerencsés helyzetben voltunk, hiszen a kábelgyári üdülő a fenyves belsejében, árnyas ponton terült el, még a kora nyári fullasztó napsütés sem zavarhatta a szórakozást. Ráadásul éppen a mellettünk található réten állították fel a szabadtéri színpadot, és a kerítésnek támaszkodva figyeltük a meghívott előadókat, a rockzenekarokat, a hagyományőrző csoportokat, illetve az egyéb díszes művészek fellépését. Ha pedig kedvünk szottyant, a meredek kis ösvényen leballagtunk a tópartra, a gát felé tartva körbesétáltuk a víztározót. Nem csoda, ha a nap végére kellemesen elfáradtunk, így este az alvással nem adódott semmi gond.