ökölvívás

2020.09.18. 17:25

Ökölvívóterem nyílt a legendás tarjáni presszó helyén – Madár is ott volt az avatáson

Pénteken adták át a St. Box SE új edzőtermét a megyeszékhely belvárosában, az egykori legendás Pécskő presszó helyén. Erdei Zsolt profi világbajnok még szövetségi elnökként kezdeményezte korábban az új tarjáni edzőterem létrehozását.

Balás Róbert

„Kérek egy konyakot és egy kávét!” – böki ki szórakozottan az emberfia, miután felcaplat a jól ismert lépcsőkön, és belép a helyiségbe. De hamar kiderül, hogy itt most még az ajtóban álló fiatal lánytól is előbb kaphatunk inkább egy jobb horgot és egy bal csapottat. A legendás salgótarjáni Pécskő presszó helyén ugyanis pénteken avatták fel a St. Box SE új edzőtermét.

Botos Tibor, az Eb-bronzérmes, hétszeres magyar bajnok bunyós, a tarjániak edzője büszkén mutatja be új birodalmát, amely – szó, ami szó – remekül néz ki!

Közben a ringben Váradi János korábbi olimpiai bronzérmes klasszis vezényszavaira edzettek az ügyes kisfiúk, kislányok és olyan korábbi nagy bajnokok, mint Bedák Pál, Botos Tibor, Hranek Sándor, Kótai Mihály, Lakatos Pál, Szikora István, akiket aligha kell bemutatni.

A cél, hogy az új edzőteremben bajnokokat neveljenek | Fotó: Ladóczki Balázs / NMH

Az ünnepségen Vida József, az SBSE elnöke köszöntötte a megjelentek között Bajkai Istvánt, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnökét, Becsó Zsolt országgyűlési képviselőt, dr. Szabó Sándor kormánymegbízottat, Fekete Zsolt polgármestert, Bertók Róbert szövetségi kapitányt és Erdei Zsolt profi világbajnokot, aki még szövetségi elnökként kezdeményezte az edzőterem létrehozását.

Vida József megköszönte a szövetség és a város támogatását. Mint mondta, olyan ökölvívóbázis jött létre, amelyre az egész megye büszke lehet. Az ott edző tehetséges fiatalok pedig igazi otthonra, alkotóműhelyre leltek. Meggyőződése, hogy Botos Tibor ki fog nevelni olyan ifjakat, akik – hozzá és más régi bajnokokhoz hasonlóan – dicsőséget hoznak a városnak.

Bajkai István, a MÖSZ elnöke örömét fejezte ki, hogy újabb helyen adhat át olyan létesítményt, ahol ismét felvirágozhat az ökölvívás. Idézte Böjte Csaba atyát: a boksz olyan sportág, ahol azt vallják, hogy jobb adni, mint kapni. A tarjáni tehetségek lehetőséget kapnak arra, hogy becsületes, kemény munkával előre jussanak, és a sikereikkel dicsőséget hozzanak mindnyájunknak.

Fekete Zsolt polgármester felelevenítette: Erdei Zsolttal, a MÖSZ akkori elnökével Budapesten egy kávézóban beszélgettek az edzőterem létrehozásáról, és most egy egykori kávézóban adhatják át ezt a nagyszerű létesítményt. Itt a város és a környék fiataljai ideális helyen, jó körülmények között készülhetnek. S az ökölvívás a hátrányos helyzetű fiatalok számára olyan kiváló kitörési pontot jelent, amellyel sínre tehetik az életüket.

Portálunk kérdésére Erdei Zsolt megerősítette, hogy ő kezdeményezte a régi, egészségtelen edzőterem helyett az új létesítmény kialakítását. Reméli, hogy jó barátja, Botos Tibor vezetésével, az ügyes ifjak révén a sok évtizedes tarjáni bokszhagyományokhoz méltó sikerek születhetnek.

Botos Tibor lelkesen nyilatkozott: – Nem tudok betelni ezzel a teremmel, annyira szuper! Köszönöm a szövetségnek és a városnak! Most már csak az eredmények kellenek. Ígérem, a gyerekekkel mindent megteszünk a sikerekért!

Mint a szakvezető elmondta, jelenleg 15 fiú és lány látogatja az edzéseket, de a számuk – a jó körülmények hatására is – egyre növekszik. Ez jó hír. S az ünnepség végén, ha konyakot nem is, de kólát mégiscsak kapott az emberfia.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!