Tündérszépek

2021.01.29. 13:50

Céltudat és intelligencia: ezektől lesz elbűvölő egy nő a nógrádi sportolók szerint

Tündérszépek versenyünk kapcsán megkérdeztünk pár eredményesebb Nógrád megyei sportolót, hogy szerintük mi is a szépség.

Nool

Immár harmadik alkalommal hirdeti meg a Mediaworks Hungary Zrt. a nagy sikerű Tündérszépek országos szépségversenyt, amelyre ezúttal is 16-29 éves hölgyek jelentkezhetnek. Ráadásul számos újdonsággal, ragyogó lehetőséggel várjuk most a lányokat, akik ország-világnak megmutathatják szépségüket. A dicsőség mellett pedig értékes nyeremények, felkészítő tábor, tévéshow vár titeket. A legszebbekre egyéves autóhasználat és modellszerződés vár!

A helyek vészesen fogynak, tehát érdemes mielőbb jelentkezni, ha te is képviselnéd Nógrád megyét és megmutatnád magad az országnak!

Barta Luca, a salgótarjáni öttusázó nagyon sok helyen megfordult már a világban.

- A külső szépség nagyon fontos és persze mindenkinek van egy elképzelése, hogy számára mi számít szépnek. Azonban szerintem lényeges a külső mellett az, hogy egy lány mennyire okos, intelligens mert ez is nagyon sokat hozzá tud tenni a szépséghez. Ha vannak céljai, ambiciózus, illetve megvannak a belső értékei és emellett még kisugárzása is van, szerintem ez a pár összetevő együttesen teszi ki a szépséget – mondta Luca.

Gál Patrik, a bátonyterenyei ökölvívó nemrég a válogatott keretbe is bekerült.

- Szerintem belsőleg az a szép, ha a lány okos, igényes, megértő és nem akaratos. Külsőleg mindenféleképp az esztétikus, sportos alak, szép arc tetszik. Nálam a fekete, barna hajú lányok vannak előnyben -. fejtette ki Patrik.

Vályi Gergő, a balassagyarmati sportmászó több nemzetközi versenyen is bizonyított már.

– Az a szép, ami természetes és amelynek a látványa örömöt okoz, valamint annyira tetszik nekem, hogy nem kell hozzátenni, sem elvenni belőle. Számomra a legszebb dolgok azok, amik a természetben megtalálhatóak: egy lenyűgöző táj, egy pompás virág, egy gyönyörű rét és persze csodálatosan szép tud lenni egy szikla – vélekedik Gergő.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!