így látták az elődöntőt

2018.07.12. 13:20

Brit sajtó: az évtized bulija volt

Egyöntetűen dicséri a csütörtöki brit sajtó az angol labdarúgó-válogatott oroszországi világbajnokságon nyújtott teljesítményét. A horvátok csodáról beszélnek.

An England fan reacts as fans gather and watch the semifinal match between England and Croatia during the 2018 FIFA World Cup in Moscow, Russia, 11 July 2018.

Forrás: AFP/Imaginechina

Fotó: Niu bo

Anglia szerda este 2-1-re kikapott Horvátországtól az elődöntőben, de a csütörtöki lapok azt emelik ki, hogy Gareth Southgate szövetségi kapitány csapata 28 éve nem tapasztalt dicsőséget szerzett az országnak, hiszen angol labdarúgó-válogatott 1990 óta nem mérkőzhetett világbajnokságon a döntőbe jutásért.

A The Daily Telegraph konzervatív napilap szemleírója szerint Anglia szereplése

„amíg tartott, addig az évtized bulija volt”

a szurkolók számára. A lelkes, fiatal csapat – amelynek tagjai közül mindössze hárman éltek, amikor Anglia 1990-ben elődöntőt játszott – az egész országot átformálta, felpezsdítette Anglia lelkét, és végre nyújtott valami pozitívumot, amely körül az ország felsorakozhatott – fogalmaz a brit lap.

A Telegraph szerint

a válogatott teljesítménye egységbe terelte az országot,

elmaradt a szokásos morgolódás. Anglia hálás ennek a csapatnak, felismerte, hogy ez a társaság – oly sok elődjétől eltérően – az eredménytől függetlenül ezúttal nem fog eltűnni a süllyesztőben.

Gareth Southgate, a szerény, udvarias szakvezető pedig az angol futball természetes nagykövetévé lépett elő, olyasvalakivé, akit az angolok országuk képviselőjeként szeretnének látni a nemzetközi porondon.

A válogatott minden tőle telhetőt megtett, és egész Angliát büszkeséggel töltötte el – fejeződik be a The Daily Telegraph értékelése.

A Daily Mail című konzervatív tömeglap is azt emelte ki, hogy az angol szurkolók „összetört szívvel ugyan, de büszkén” ünnepelhetik a válogatottat, és joggal tisztelhetik nemzeti hősként Gareth Southgate csapatát, amelynek köszönhetően Anglia ismét büszke lehet labdarúgására.

A lap elemzése szerint Anglia nem valami „örömteli véletlen” folytán jutott a döntő küszöbéig, aki így gondolja, annak „fogalma sincs a futballról”. A moszkvai elődöntőn a válogatott 63 percig vezetett, 46 percet játszott egyenlő állásnál, és Horvátország mindössze 11 percig állt jobban, de természetesen ez az a döntő 11 perc, amelyre mindenki emlékezni fog.

Ezek a számok azonban azt is mutatják, hogy Anglia nem saját formáját felülmúlva teljesített, és a vereség ellenére nem lehet megtört együttesnek nevezni. Az ilyen mérkőzések igen ritkán tapasztalható atmoszférájában egyetlen pillanatnyi oda nem figyelés, a veszély egyetlen pillanatnyi észre nem vétele dönt.

Sok szempontból azonban Anglia volt a legjobb ezen a világbajnokságon. Nem futballértelemben, nem technikai értelemben, hanem testvérekként összetartó csapatként, olyan együttesként, amely többet nyújtott egyes tagjai egyéni teljesítményének puszta összegénél. Ebben a tekintetben Anglia volt a kiemelkedő válogatott a vb-n. Szégyenkezésnek tehát nincs helye, kudarcról nem lehet beszélni, a válogatott mindent megtett, amit tudott,

Southgate kivételes munkát végzett, és megérdemli, hogy legalább a következő négy évben is ő formálja a csapatot

- áll a Daily Mail csütörtöki kiadásának méltatásában.

Az elődöntő elvesztése ellenére az angolok számára nem ért véget az oroszországi torna, hiszen szombaton – magyar idő szerint 16 órától – a bronzéremért lépnek pályára Belgiummal szemben Szentpéterváron.

Horvát sajtóvisszhangok

„Nincs atombombánk, de atomerős játékosaink vannak” – hirdették a szalagcímek csütörtökön reggel.

„Csoda! A futball nem a szülőhazájába tért vissza, hanem egy négymilliós országba távozott”

- írta a Jutarnji List című napilap, amely szerint a horvát válogatott többet tett az ország jó hírnevéért, mint eddig bárki.

„Ez nem csoda, ez lehetetlenség” – állította a Vecernji List, a legolvasottabb horvát napilap. „Amit a játékosok mutattak, mindent felülmúl. Ennyi energia, amennyit kihoztak magukból, egyszerűen képtelenség” – írták.

Fogyasztás szempontjából sem rossz, amikor a horvátok játszanak – elemezte a sajtó. A bankok szerint harminc százalékkal nő ilyenkor a készpénzfelvétel a bankautomatákból.

A horvátok többet költöttek a vb alatt, mint a karácsonyi időszakban.

Száz százalékkal nőtt a boltok, a kávézók és a fogadóirodák forgalma. Elfogytak a szurkolói ereklyék, már eredeti horvát mezt sem lehet kapni a boltokban.

Az angol-horvát meccsre ezrek utaztak el az utolsó pillanatban. A bankok gyorshiteleket ajánlottak, az utazási irodák charterjáratokat indítottak. A zágrábi repülőtéren nagyobb volt a forgalom, mint a legnagyobb turistaszezonban.

Az elődöntőre Andrej Plenkovic horvát kormányfő, Gordan Jandrokovic házelnök és több miniszter is elutazott. A csütörtök reggeli kormányülésen a miniszterelnök és a miniszterek a horvát válogatott mezét viselték, és tapssal ünnepelték a győzelmet.

„Ma valóban van értelme annak, hogy azt mondjuk: jó reggelt!” – kezdte az ülést a kormányfő.

„A labdarúgók a tehetséget és szívet a fegyelemmel és intelligenciával párosították, ezt kellene eltanulniuk a politikusoknak is”

- tette hozzá.

A szerdai sikerrel eldőlt, hogy Horvátország felülmúlja eddigi legjobb eredményét, az 1998-ban elért világbajnoki harmadik helyezést, és a vasárnapi, moszkvai döntőben – magyar idő szerint 17 órától – a francia válogatottal mérkőzik.

Horvátország bízik a végső győzelemben. Szakértők szerint jelenleg a pszichológiai felkészülés a legfontosabb, a többi az érettségen és a tapasztalaton dőlhet el. „Ez hihetetlen, most már csak a csillagos ég a határ, elsők lehetünk” – vélekedtek.

Borítókép: ez az angol szurkoló hölgy annyira izgul a válogatottért, hogy még a száját is elfelejti becsukni

AFP / Imaginechina / Niu bo

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!