Tündérszépek

Tündérszépek

Megkezdődött Tündérszépek 2020 országos szépségversenyünk. Az első, megyei fordulóban napról napra új lányt mutatunk be, akinek szépségét olvasóink értékelhetik is. Az értékeléshez Google- vagy Facebook-azonosítás szükséges, amellyel egy lányra egy nap egy szavazat adható le. (Naponta tehát több lány értékelhető, de mindegyik csak egyszer.) Az értékelési időszak október 28-án éjfélkor zárul. A regionális fordulóba továbbjutó négy hölgyet (a szakmai zsűri által kiválasztott három szépséget, illetve az olvasók kedvencét) október 30-án nevezzük meg.
Szerémi Viktória
20, Szécsény

– Kereskedelmi ügyintéző végzettséggel rendelkezem, de emellett részt vettem egy tanfolyamon, amelyen a műszempilla készítését is megtanultam. Jelenleg a kereskedelemben dolgozom. A szabadidőmben szeretek kirándulni és a természetben lenni, emellett sportolok is. Az előző szériában már volt szerencsém megismerkedni a Tündérszépek versennyel. Azóta egy másik megmérettetésen is részt vettem, ahonnan az első helyezettnek járó koronát is hazavihettem. A mostani versenyre azért jelentkeztem, hogy újabb élményekkel gazdagodjak.  

Viktória 159 centi magas, csillagjegye skorpió. Kedvenc étele a lasagne, kedvenc itala a Topjoy. Kedvenc zenéje Shawn Mendes, Camila Cabello: Senorita, kedvenc parfümje a Carolina Herrera.

6.45pont

További résztvevők