Nógrád megye 

2017.11.06. 12:31

Reggeli az iskolásoknak állami segítséggel

Minden harmadik kisiskolás reggeli nélkül indul el otthonról, derül ki a Magyar Dietetikus Országos Szövetség felméréséből. Lapunk utánajárt, hogy mi a helyzet a megye egyik, elsősorban hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű diákokat oktató intézményében, illetve mit tanácsol a szakember a reggeli ügyben?

Szabó Rita

A reggeli kihagyásával csökken az iskolások koncentrációs képessége, nem tudnak maximálisan teljesíteni. Megerősítette ezt a bátonyterenyei székhelyű Kossuth Lajos Térségi Általános Iskola mátraterenyei tagintézményének vezetője, Serfőző Péter is, aki a náluk tanuló, zömében hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű diákok étkezési szokásairól nyilatkozott lapunknak.

 

Ma már nemcsak az óvodákban, hanem az iskolákban is gondoskodnak arról, hogy a gyerekek reggelizzenek. Fotók: Hüvösi Csaba

 

 

– Sok diák éhesen érkezik az iskolába, ezért mi már egy évtizede, hogy a tízórait nem a második, hanem az első szünetben esszük meg – mondta. – A gyerekek igényei változóak. Akad olyan, aki szinte minden étkezésnél repetáért áll sorba, de vannak olyanok is, akik inkább az otthonról hozott ételeket fogyasztják, még akkor is, ha azok kevésbé egészségesek, mint a menzai reform ételek.

A tagintézményvezető szerint a szülők egy része azt gondolja, hogy gyermekük az iskolában kap ellátást, így ők felkészületlenek ebben a témában. Serfőző Péter hozzátette:

– A három gyermeket nevelő, illetve a rendszeres gyermekvédelmi segélyben részesülőknek ingyenes étkezést biztosít az állam. Heti négy alkalommal ráadásul tejtermékeket is kapunk, sajtot, tejet, csokis tejet, kakaót, joghurtot, vagy túrórudit. Csatlakoztunk az iskolagyümölcs programhoz, csütörtökönként almát és dobozos üdítőt is szállítanak hozzánk, amit több nap alatt osztunk szét.

 

Étkezéssel kezdődik a nap, mert ez a gyerekek teljesítményét és koncentrációs képességét is javítja.

 

Romhányi Fanni dietetikus és táplálkozástudományi szakember kérdésünkre elmondta, hogy a megfelelő minőségű reggeli kulcsfontosságú a kiegyensúlyozott vércukorszint fenntartásában, így az optimális teljesítőképesség elérésében is. A reggeli étkezés mindig tartalmazzon állati eredetű fehérjét, például húst, tojást, tejtermékeket; összetett szénhidrátot, például teljes kiőrlésű gabonaféléket, és megfelelő minőségű zsiradékot, amelyet akár olajos magvak, például dió formájában is kínálhatunk gyermekünknek.

A reggeli összeállításánál kerüljük a túlságosan sok cukrot tartalmazó gabonapelyheket, a tejdesszerteket, a süteményeket, a túl zsíros, nehéz ételeket, mint például a kolbász, a szalonna, valamint a cukrozott, szénsavas üdítőitalokat. Gondoljunk a gyermek folyadékbevitelére is: választhatunk például hozzáadott cukormentes ásványvizet, teát, vagy tejet is.

 

Példák az ideális reggelire

A teljes kiőrlésű kenyérből készült szendvics felvágottal, csirke-, vagy pulykamell sonkával, házi készítésű tojás- vagy túrókrémmel, fejes salátával és uborkával, italként zöld tea kiváló reggeli nem csak a gyerekek, hanem a felnőttek számára is. A fahéjas-túrós zabkása félzsíros tejjel, olajos magvakkal és bogyós gyümölcsökkel, lehetőség szerint hozzáadott cukor nélkül, ugyancsak tartalmas és jó reggeli. Az édesítéshez használhatunk például érett, pépesített banánt, a menüt kiegészíthetjük gyümölcsteával is. A sajtos tojásrántotta teljes kiőrlésű kenyérrel, paradicsommal, paprikával és ásványvízzel szintén népszerű reggeli fogás.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!