Salgótarján

2017.10.17. 13:46

Hazatér több tucat fiatal

A 2013-ban alapított ösztöndíjrendszer garanciát nyújt arra, hogy több tucat fiatal egész biztosan Salgótarjánban telepedjen le a felsőfokú végzettség megszerzése után.

Lakatos Kati

Az eltelt négy évben harmincegy fő került be a programba, ők havi ötvenezer forintos támogatást kapnak szülővárosuktól azzal a feltétellel, hogy sikeres tanulmányaik után hazatérnek és itthon dolgoznak.Az ösztöndíjasoknak az önkormányzat akkor nyújt pénzbeli támogatást, ha vállalják, hogy felsőfokú tanulmányaik befejezése után salgótarjáni munkáltatóval foglalkoztatásra irányuló jogviszonyt létesítenek.

 

Fotók: Niederland Dávid

 

Az ösztöndíj pályázat útján nyerhető el, amelyet minden év szeptember 20. napjáig lehet benyújtani Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzatának Humánszolgáltatási és Szervezési Irodájára. Az idei beérkezett pályázatokról még nincs információnk, annak eredményét november 10-ig fogják kihirdetni. A rendelet megalkotása óta a pályázatot idén ötödik alkalommal hirdették meg. 2013-ban hét, 2014-ben kilenc, 2015-ben kilenc, 2016-ban hat diákkal kötöttek megállapodást.

 

A program sikeresen működik és egyre nagyobb népszerűségnek örvend. A 31 főből 12 már befejezte tanulmányait és megkezdte az ösztöndíj szerződésben foglaltak teljesítését, azaz salgótarjáni munkáltatónál dolgozik – tudtuk meg az önkormányzat humánszolgáltatási és szervezési irodájától. Kiderült az is, hogy hét fő ösztöndíjas nem teljesítette a támogatási szerződésben foglaltakat, így a tanulmányok ideje alatt kapott támogatást nekik vissza kell fizetniük.

 

A salgótarjáni ösztöndíjasok között található többek között orvos, fogorvos, szülésznő, gépészmérnök, gazdaságinformatikus, jogász, pszichológus, szociológus, média szakember, színházi rendező és csecsemő- és kisgyermek nevelő is. A programban résztvevő munkáltatók a város jól prosperáló cégei illetve állami szervezetek közül kerültek ki. Így például visszavárja a képzett szakembreket a Magyarországi Hangszórógyártó Kft., a Salgglas Zrt., a Wamsler SE, a Trigon Electronica Kft., a Nógrád Megyei Kormányhivatal, a Szent Lázár Megyei Kórház, a Salgótarjáni Közművelődési Nonprofit Kft., a Salgótarjáni Összevont Óvoda, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Nógrád Megyei Adó- és Vámigazgatósága.

 

Az ösztöndíj anyagi vonzatairól megtudtuk, hogy míg az első évben 1,4 millió forintjába került ez a városnak, tavaly már 9,9 millió forintot kellett erre szánni az egyre növekvő bekapcsolódott tanulói létszám miatt.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!