Életfogytig rock ’n’ roll

2019.06.07. 12:41

Tele vannak tervekkel az Omega tagjai

Koncertsorozattal turnéznak, az év végéig egy új albumuk és a zenekarról szóló könyv is megjelenik.

Forrás: MTI

Fotó: Biró István

Az Omega együttes búcsúkoncertet még soha nem jelentett be és nem is fog, mert az Életfogytig rock ’n’ roll mottó lett, tehát, amíg bírjuk, csináljuk! — jelentette ki Mecky, azaz Kóbor János, a legendás Omega frontembere a Magyar Nemzetnek adott interjújában.

Kóbor János többek közt arról is beszélt, hogy az együttes tagjai mindig előre néznek, tele vannak tervekkel.

A Tűzvihar elnevezésű koncertsorozatukkal a korábbi, a „best of Omega” jellegű nagykoncertjüket váltják. Készül egy vadonatúj albumuk is, Testamentum címmel. Ez monumentálisabb megszólalású lesz, mint egy egyszerű, „sima” rockzene, de nem annyira szimfonikus, mint amennyire az adventi koncertsorozatuk, az Oratórium volt, inkább a kettő keveréke.

„Szerintem omegásabb” – fogalmazott az énekes, hozzátéve, hogy várhatóan az év végén Testamentum címmel könyvük is megjelenik.

Ezzel kapcsolatban megjegyezte, mintának a Paul McCartney-könyvet és a Rolling Stones több könyvét gondolta. Úgy vélte, fontos, hogy ma egy könyv sokkal olvasmányosabb legyen, tekintve, hogy az interneten mindent meg lehet nézni, tehát, nyers, enciklopédikus dologra nincs szükség.

„Ha valaki azt akarja tudni, mikor kaptuk a díjainkat vagy mikor, hol játszottunk, felmegy az internetre, és mindenre kap választ” – mondta Kóbor, aki a nemrég nagy sikert arató Queen-film példájából kiindulva olyan könyvet szeretne, amelyben rengeteg zenekari történet van.

Azt is elárulta, hogy gondolkodnak egy film elkészítésében.

„Én úgy érzem, hogy a mi történetünk, főleg az, hogy mi ezt Kelet-Európában csináltuk, még több érdekességet rejt, és bízom benne, hogy elkészítjük a filmet is.”

A zenekar azonban egyelőre a könyv és a zenei anyag összeállítására koncentrál.

Kóbor János énekes a megalakulásának 55. évfordulóját ünneplõ Omega együttes koncertjén
Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI

Az Omega-tagok ötvenhét éve zenélnek együtt. A kérdésre, hogy tud ilyen sokáig fennmaradni egy zenekar, a zenész úgy reagált, mindig időben léptek és amikor gyengülni kezdett a csapatszellem vagy a csapat teljesítménye, akkor valamin változtattak.

Úgy vélte, nagyon jó, mai szemmel nézve is erős csapat az Omega.

„Az egy nagyon nagy dolog, hogy négyen még az ősidőkből vagyunk, tehát négy dinoszaurusz is van a mai állatkertben.”

Kóbor szerint a mai magyar zenei felhozatal az ország nagyságrendjének megfelelő. Megjegyezte ugyanakkor, hogy az Magyarországon már nem játszik akkora szerepet a rockzene, mint az úgynevezett átkos időszakban és ennek megfelelően a zenei elismertség sem túl jelentős.

”Nem is érzek olyan kirobbanó produkciót, amelyre azt mondanám, hogy na, ez igen!” – fogalmazott a zenész, hozzátéve, hogy pedig ma már minden lehetőség adott lenne.

Borítókép: Az Omega tagok ötvenhét éve zenélnek együtt

(Fotó: Biró István/MTI)

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában