interjú

2018.10.22. 18:10

Nagy Feró tízévesen élte át a forradalmat

Kőbányai gyerekként hallotta, amikor bevonultak a szovjet tankok.

Élete egyik legnagyobb élménye volt, hogy „győzött” az '56-os forradalom. Legalábbis tízévesen így élte meg és ezt látta a környezetén is – emlékezett vissza Nagy Feró a magyar forradalom és szabadságharc napjaira az ECHO TV Jó reggelt! című műsorában.

Akkor azt érezte, kitágult a tér. Ez egy olyan fajta szabadság volt, amelyet akkor egyszer élt át egész élete során – fogalmazott.

Odamegyünk, ahová akarunk, azt mondunk, amit akarunk. Ez persze nem így van, de gyerekként így éled meg!

- mondta az énekes.

Kőbányai gyerekként hallotta, amikor bevonultak a szovjet tankok. Az Élessarokról hallani lehetett a gépágyúk hangját. A Nemzetőrség elől bújtatták egy távoli rokonukat, aki zöld ÁVÓ-s volt. – emlékezett vissza az Beatrice frontembere.

A '70-es '80-as évek alatt őt is megpróbálták elhallgattatni. Bevonták az útlevelét. Egy alkalommal pedig megverték egy rendőrségi kihallgatáson. Nagy Feró azóta sem tudja a választ rá, hogy miért kapott.

Borítókép: ECHO TV / Youtube

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában