A templomok kapui nyitva állnak

2019.05.17. 06:15

Idén is 100 jótékonysági koncerten gyűjt a rászorulóknak Mága Zoltán

A Liszt Ferenc-díjas hegedűművész pénteken a délvidéki Szabadkán lép fel.

Budapest, 2019. január 1. Mága Zoltán hegedûmûvész hagyományos újévi koncertjén a Papp László Budapest Sportarénában 2019. január 1-jén. MTI/Mónus Márton

Forrás: MTI

Fotó: Mónus Márton

„Az év legnagyobb jótékonysági koncertsorozataként ismét útjára indított 100 templomi koncert célja az, hogy rászoruló embertársaink tízezreinek és közösségeknek tudjunk hatékony segítséget nyújtani” – fogalmazott Mága Zoltán.

„A templom kapuja hitünk szerint mindenki előtt nyitva áll, bárki beléphet rajta, ezért a korábbi példamutató összefogás alapján hívunk és várunk minden cselekedni akaró embertársunkat. Hiszem, hogy eddigi misszióinkat felülmúlva még több embernek, közösségnek tudunk segítséget nyújtani”

- fűzte hozzá.

A Magyar Érdemrend tisztikeresztjével is kitüntetett művész kiemelte, hogy a jótékonysági koncertek ökumenikusak, ezért vallástól függetlenül mindenkihez szólnak.

„Egységre hívjuk felebarátainkat, hogy katolikus, református, evangélikus, unitárius templomokban és zsinagógákban sikerre vigyük a jótékonysági koncertsorozatot”

- emelte ki a művész.

„A korábbi jótékonysági koncertjeink már bizonyították, hogy Isten közelsége megnyitja az emberek szívét és a helyszínnek köszönhetően lehet lelki hidakat építeni kisebbség és többség között. Itt az ember számít, nem a társadalmi rang, a származás, a bőrszín, a felekezeti hovatartozás vagy a politikai nézet” – hangsúlyozta.

Mága Zoltán kiemelte, hogy a jótékonysági misszió elsődleges célja támogatni a hátrányos helyzetben élőket: nagycsaládosokat, betegeket, kórházakat, tehetséges fiatalokat, cigány és nem cigány rászoruló gyerekeket, de támogattak már iskolákat, szépkorúakat, nyújtottak segítséget hősi halott rendőrök, katonák hozzátartozóinak, és megszólalt a művész hegedűje templomok felújításáért, munkahelyteremtésért és a társadalmi békéért is.

„Az idei turnéból még 75 állomás van hátra, így játszunk majd többek között Pécs, Komárom, Eger, Szolnok, Békéscsaba, Győr, Debrecen, Szeged, Székesfehérvár, Vác, Szombathely, Miskolc, Zalaegerszeg templomaiban, de természetesen kis falvak templomaiban is meg fognak szólalni a hangszereink”

- mondta.

Mága Zoltán az év első napján a Kárpát-medence legnagyobb gálaműsorában ismert művészekkel és népszerű popsztárokkal köszöntötte a 13 ezer fős Papp László Budapest Sportaréna közönségét a XI. Budapesti Újévi Koncerten, amelyet a világ magyarságának ajánlottak, január 4-én pedig Bécsben ötödik alkalommal lépett fel a Wiener Konzerthausban. A mintegy háromórás ünnepi gálán a budapesti és a bécsi operaházak kimagasló művészei léptek fel. Márciusban hat erdélyi magyar közösség előtt lépett fel és mintegy 10 millió forintot gyűjtött össze árva, gyógyulásra váró, daganatos betegséggel küzdő gyerekeknek és hátrányos helyzetűeket nevelő intézményeknek.

Amerikában és Indiában is színpadra áll a művész

A művész idei amerikai turnéja keretében több ezer néző előtt játszott Los Angelesben, Torontóban, Washingtonban és New Yorkban, a Carnegie Hallban is. E koncertek bevételének egy részét is hátrányos helyzetű gyermekek megsegítésére ajánlotta fel a zenész, így legalább ezer rossz sorsú gyerek részesül idén cipő, ruha- és táskaadományban.

Mága Zoltán Amerikába még idén újra visszatér, de a Budapesti Gypsy Virtuózokkal turnéra indul Szöulba és Indiába is, Budapesten pedig a legközelebb augusztus 21-én, a Szent István-bazilika előtti téren ad koncertet. „Tavaly ennek a koncertnek a bevételből ezer magyarországi hátrányos helyzetű iskolás gyermeknek juttattunk iskolatáskát és tanszereket, valamint a daganatos betegséggel küzdő Tóth Róbert ifjúsági Európa-bajnok és többszörös magyar bajnok kajakozó életmentő külföldi orvosi gyógykezelésének költségeihez is hozzájárultunk. A díszelőadáson mintegy tízezer ember vett részt a fővárosból és az ország legtávolabbi pontjairól, valamint határainkon túlról is érkeztek ünneplők” – emlékezett vissza.

Borítókép: Mága Zoltán hagyományos újévi koncertjén a Papp László Budapest Sportarénában 2019. január 1-jén

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában