Filmvilág

2019.09.26. 06:56

Életműdíjat kap Juliette Binoche

Az angol beteg sztárja az Európai Filmakadémiától kapja az elismerést.

Forrás: MTI/EPA

Fotó: Julien Warnand

Juliette Binoche életműdíjat kap színészi pályafutásáért és európai művészként a világ filmművészetére gyakorolt hatásáért az Európai Filmakadémiától (EFA) – jelentette be a szervezet kedden.

Binoche Párizsban született, és már gyermekként színpadra állt. Filmes pályafutása a nyolcvanas évek közepén Jean-Luc Godard Üdvözlégy, Mária! és André Téchiné Randevú című alkotásával indult. Nemzetközi filmes karrierje Philip Kaufman A lét elviselhetetlen könnyűsége című, 1988-ban bemutatott produkciójával kezdődött. 1992-ben A Pont-Neuf szerelmesei című filmért nyerte el először az Európai Filmakadémia díját, Krzysztof Kieslowski Három szín: Kék című filmjéért pedig a velencei filmfesztiválon díjazták és a francia César-díjat is megkapta.

Az angol betegben (1996) nyújtott játékáért az Európai Filmakadémia díja mellett a Berlinale Ezüst Medvéjét, a Bafta- és az Oscar-díjat is átvehette.

Az EFA közönségdíját 2000-ben Lasse Hallström Csokoládé című filmjéért kapta meg. 2010-ben a Hiteles másolat című Abbasz Kiarosztami-film főszerepéért a legjobb színésznő díjával jutalmazták Cannes-ban.

Binoche több mint 60 filmben szerepelt pályafutása alatt, játszott angol nyelvű és francia produkciókban, művészfilmekben éppúgy, mint közönségfilmekben. Olyan rendezőkkel dolgozott együtt, mint Olivier Assayas, John Boorman, Isabel Coixet, David Cronenberg, Claire Denis, Abel Ferrara, Amos Gitai, Michael Haneke vagy Kore-eda Hirokazu – emlékeztetett az EFA közleménye.

Juliette Binoche a 32. Európai Filmdíjak díjátadó ceremóniáján, december 7-én, Berlinben veheti át az életműdíjat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!