JEGYZET

2018.02.17. 06:30

Szurkoló turisták

Petrik József

 

A nyílászáró cseréje okán nem nyílik jégvirág az ablakon, és a szomszéd kertjében is csak egy árva, földre pottyant répaorr jelzi, hogy volt azért hó, és „ember” is épült belőle. A langyos tél dacára azért ezt az időszakot inkább egy csarnokban, mondjuk kézilabda meccs nézéssel, múlatja a sportszerető emberfia.

Ám, ha van egy jó focicsapat a környéken, akkor nem számít se szél, se hideg.

Ez most is bebizonyosodott a nemzetközi futballporondon.

Emlékszem, már gyerekfejjel, hogy „itta” a szemem a hatalmas stadionok látképét. Valahogy azokban mindig olyan jó meccset játszottak. Legalábbis az volt az érzésem. Az első ilyen létesítmény, amit a tévéből nézhettem, a futball szentélye, a Wembley volt. Aztán, már kamaszfejjel, a Chorzów-i stadionnál járva csodálkoztam el: hogyan férhet be abba százezer néző? Ugyanis, jóformán csak egy kis földhányás látszódott ki belőle. Talán, ha húsz lépcső vitt fel a tetejére... Aztán, amikor felértem, egy hatalmas katlan tátotta rám a száját.

Koromból adódóan én még arra is emlékszem, amikor Debrecenben például tízezer ember szurkolt egy bajnoki kézilabda mérkőzésen. Mindmáig ez a nézőcsúcs kis hazánkban...

Telt-múlt az idő, mígnem a szomszéd srác egy nap azt kérdezte, nem megyek-e ki vele Madridba egy focimeccsre. Tudtam, minden más élőben, mint a tévében, különösen, ha az a stadion, amelyben sportolnak, tömve van. Végül mégis a tőlünk csak száz kilométerre lévő Veszprém Arénát választottam, ahol korántsem csak helybeliek szurkoltak a bakonyi gárdának... Ekkor jöttem rá, nem csak a jó foci vonzza a drukkereket, hanem a minőségi sport önmagában is csáberő. Nem véletlen, hogy az ilyen jellegű túrák is egyre népszerűbbé váltak. Eb-kről, vb-kről, BL-finálékról tértek haza ismerőseim. Lenyűgözve meséltek a pazar pályákról, a hangulatról. Szinte úgy, mint valami turistalátványosságról. Egyszer csak én is elérkezettnek láttam a pillanatot, hogy felkerekedjek. Irány, Liverpool! Egyenesen a vörösök pályája felé vezetett az utam, a sráckori álmok beteljesedésének színhelyére, az Anfield Road-ra. A buszon az utasok nyakában vörös sál csüngött vagy vörös felsőt viseltek. A szívünk „színe” azonos volt, ám a nyelvünk... Mellettem szlávul dumáltak, a busz „tatjában” két holland diskurált. De német szófoszlányokat is lehetett hallani. Csak angolt nem. Végül a bábeli zűrzavart egy „originál angol” felszállása oldotta fel, mert egyszer csak rázendített a „you'll never walk alone”-ra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!