Pastor-óra

Ballai Attila

Egyesek szerint a földönkívüliek már régóta itt vannak közöttünk, de azért nem érzékeljük a jelenlétüket, mert emberi alakot öltöttek. Nem hiszem, hogy így lenne, de ha mégis, akkor a múlt szerdán arra gondoltam, egyik első áldozatuk szegény Juan Carlos Pastor lehet. 

Más racionális okkal aligha magyarázható, hogy a Szeged férfi kézilabdázóinak vezetőedzője miként viselhette el rezzenéstelen ábrázattal, a semmibe révedő tekintettel, egyetlen érdemi gesztus nélkül a Veszprém által a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében csapatára mért megalázó, történelmi különbségű, 36–23-as verést. 

Ráadásul saját csarnokában, majd nyolcezer szurkolója előtt, az áhított, ám eddig még soha el nem ért cél, a BL négyes végjátékába, a Final Fourba jutás felé vezető úton.

Természetesen a játékosok felelőssége is megkerülhetetlen, vitathatatlan. A szurkolók ezért nyílt levelet intéztek hozzájuk – joggal, de szerintem részben eltévesztették a házszámot, mert a trénernek is a címzettek között lenne a helye. A társaság magához is tért tetszhalott állapotából, és Pastort is elhagyhatták a marslakók, mert szombaton Tatabányán ismét edzőként működött, reagált a mérkőzés eseményeire, és együttese 33–31-re nyert idegenben. A Veszprém ugyanezen a napon 29–29-es „döntetlent szenvedett” a NEKA otthonában Balatonbogláron, először veszítve pontot a hazai bajnoki szezonban.

Pastor a televízió kamerája előtt nyilatkozva okkal jelentette ki, hogy nem foglalkoznak a veszprémiek bajával, megvan nekik a maguké, és igyekeznek lépésről lépésre kilábalni belőle, az elsőt Tatabányán meg is tették. Én ez utóbbi megállapítással nem értek egyet. A Szeged ugyanis a Veszprém ellen „szakadékba zuhant”, ahonnan lépésenként képtelenség kilábalni. Ahhoz hétmérföldes ugrásra lenne szükség. A BL-nyolcaddöntő visszavágóján ez nyilvánvalóan kizárt, és bár a két fél az NB I és a Magyar Kupa fináléjában még megütközik, Európa meghódítása Szegeden még legalább egy újabb évet várat magára.

Ez azonban már nem Juan Carlos Pastor ügye, ő ugyanis nyártól Afrikába szerződik, Egyiptom szövetségi kapitánya lesz. Amikor tíz esztendeje megérkezett a Tisza partjára, a kézilabdás világ egyik legkeresettebb szakembere volt. Árulkodó jel, hogy most enyhén szólva nem kapkodnak utána. Hiába nyerte meg csapatával a két legutóbbi magyar bajnokságot, az itthoni diadal. A határokon túl a BL-szereplés látszik. Aktuálisan ez a múlt heti Pastor-óra.