JEGYZET

2019.04.03. 06:30

Drávai dráma

K. Mayer András

Nem különösebben meglepő, a Dráva közvetlen közelében fekszik Drávaszabolcs, kis túlzással a kertek alatt suhan a folyó. Miként az utóbbi hónapokban az sem meglepő, hogy legyen akármilyen idő, hideg, meleg, legyen akár magas, akár alacsony a vízállás, a helyi futballcsapat mindig vereséget szenved.

Semmi sem segít.

Drávaszabolcs apró település Baranya déli szélén, mindössze 687-en lakják. Csípőből elsüthetnénk, hogy arra még a madár sem jár, de ez nem igaz: nagy az átmenő forgalom, hiszen a falu mellett ott van a határátkelő Horvátországba (a túloldalon Donji Miholjac, vagyis Alsómiholjác található). Sok horvát jár át a harkányi gyógyfürdőbe, s egy-egy ilyen túra során aztán beugrik a csomagtartóba egy-két zsugor üdítő – viszik, mint a cukrot. Mi, magyarok pedig egyrészt a sportfogadás (kladionica) miatt tekertünk lefelé, no meg akkor, amikor a benzin ára nálunk az egekbe szökött, s érdemes volt lent tankolni.

Mondjuk, a szabolcsiak sokat nem profitálnak ebből a mozgásból, nem véletlen, hogy régóta nem működik már a csárda, s az a kocsma is bezárt már, amelyikbe vagy tíz évvel ezelőtt baráti társaságban betévedtünk. Jó lenne most itt azt írni, hogy legalább a foci miatt figyelnek rájuk, de sajnos ez sem így van. Illetve: felhívták magukra a figyelmet, csak éppen negatív értelemben. Borzasztó szezont produkálnak a megyei II. osztályban, mind a 19 meccsüket elveszítették, a gólkülönbségük 7–253-as, s legutóbb 14–0-ra kaptak ki otthon a Himesházától (a vendégek Novákja egymaga nyolcszor köszönt be).

Nincs mit szépíteni, pofozógépek, akik ellen az összes ellenfél előre betervezi a három pontot.

S szinte mindegyik megkérdezi tőlük, hogy ugyan miért is csináljátok. Semmi sikerélmény, mi értelme van így az egésznek.

Nem értik a lényeget. Ha másból nem is, legalább kitartásból jelesre vizsgáznak azzal, hogy végigcsinálják a bajnokságot. Létszámban megvannak, heti kétszer villanyfényes edzést tartanak, és még jelen helyzetükben is minden meccsnek úgy futnak neki, hogy pontot akarnak szerezni.

Szeretnek focizni Drávaszabolcson, és ez a legfontosabb, az eredmény másodlagos. Persze nyilvánvaló, hogy most túl nagy rájuk a kabát, talán érdemesebb lenne a következő idényben egy osztállyal lejjebb indulni, akkor a sikerek sem maradnának el. Egyébiránt humoruk így is van: nemrég büszkén megjegyezték, hogy előrébb léptek a tabellán – a Mozsgó ugyanis visszalépett… Üröm az örömben, hogy így ugrott a mozsgóiak ellen lőtt két góljuk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!