Jegyzet

2018.11.08. 06:30

Röpvarázs

Fenyő Gábor

Miután a női röplabda-válogatottunk ott volt a legutóbbi két Európa-bajnokságon, sokan más szemmel nézik ezt a sportágat. Merthogy

évről évre egyre jobb és izgalmasabb meccseket láthatunk,

s igaz ez a férfivonalra is.

Az idei szezon szenzációja az egykori kaposvári kedvenc, Kántor Sándor hazatérése volt, aki az Újpesti TE vezetőedzője lett, s ezzel a lilák is a bajnoki cím várományosai közé léptek. Még csak a hatodik körnél járunk, a korábban Magyarországon sokáig verhetetlen Békéscsaba pedig már három zakóba is belefutott: az Újpest mellett a szintén trónkövetelő Nyíregyházától és a Vasastól is kikapott, ráadásul utóbbi kettőtől hazai pályán.

Bár a röplabdásoknál is egyre több a légiós – a női Extraliga hat csapata 30-nál is többet foglalkoztat –, mégis akadnak klubok, amelyek a saját utánpótlásukra építenek. Az aranyakat tekintve a magyar röplabdasportban egyeduralkodó, 18-szoros bajnok és ugyancsak 18-szoros kupagyőztes Fino-Kaposvár 13-as keretének a tagjai közül nyolcan (!) a Kaposvári Röplabda Akadémiától és annak elődjétől kerültek ki, illetve fel.

Bár a lányok sokkal többen vannak – a 240 kaposvári röpis akadémistának csupán negyede a fiú –, mégis az utóbbiak az eredményesebbek. Az időközben régióközponttá avanzsált RÖAK vezetői mindent megtesznek azért, hogy felzárkóztassák a női vonalat is, ami akár példaértékű is lehet.

Még az előző tanévben öt kaposvári általános iskolában beindították azt a programot, amelynek keretén belül a gyerekek a testnevelésórákon hetente kétszer röplabdáznak. Ez mintegy félszáz alsó tagozatos tanulót ölel fel, akik, ha felsősökké válnak, a RÖAK játékosai lesznek. A nyáron visszacsábították az egykori válogatott Simonné Kutas Zitát, aki anno Európa-bajnoki és világkupa-bronzérmes volt, vagyis igazi példakép a jövő röplabdásai előtt. Hagyományteremtő szándékkal rendezték meg az őszi tehetségtábort, ahol a foglalkozásokat az a jelenleg Kaposváron edzősködő Sasa Nedeljkovic tartotta, aki 2016-ban és 2017-ben is bajnok volt a Békéscsabával, s mindkétszer az év edzőjének választották meg. Akkora sikere volt a tábornak, hogy innentől kezdve minden évszakban megrendezik majd. Nem mellesleg azt vallják, hogy a gyerek úgy tanul és fejlődik a leginkább, ha minél többet játszik. Éppen ezért közel 20 (!) csapatot működtetnek – csak a gyerek korosztályúaknál három leány- és két fiúegyüttesük szerepel –, amelyek rendszeresen részt vesznek bajnokságokon és tornákon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!