JEGYZET

2018.03.27. 06:30

Temetések helyett

Fábik Tibor

Olyan ma már természetesen nem fordulhat elő a Formula–1-ben, mint az 1955-ös Monacói Nagydíjon, amikor a hőskor egyik nagy alakja, a kétszeres világbajnok Alberto Ascari elvesztette az uralmát az autója, egy Lancia felett, és a kikötőnél belehajtott a Földközi-tengerbe. Ezt a kalandot csuromvizesen, de könnyebb sérülésekkel megúszta, happy endről mégsem beszélhetünk, mert négy nappal később egy monzai tesztelésen életét vesztette. A hatvanas években pedig egyenesen aratott a halál a pályákon, az járta a pilóták között, senki sem tudhatja, aznap éppen melyikük fog meghalni. Akkoriban már nagyon gyors autókat építettek, a biztonság viszont jószerivel ismeretlen fogalom volt.

A háromszoros vb-győztes Jackie Stewart, aki 78 évesen a Formula–1 legidősebb élő világbajnoka, az 1966-os Belga Nagydíjon maga is a tarkóján érezhette a kaszás leheletét, amikor egy pajtába (!) csapódott, a kormányrúdja átszúrta a lábát, így moccanni sem tudott, az üzemanyag pedig ömlött be a pilóta­fülkébe, és segítség jó ideig nem érkezett. A „repülő skótot” versenyzőtársai húzták ki a csávából, és ezután a biztonság élharcosa lett, neki is köszönhetjük a biztonsági öv és a bukósisak kötelezővé tételét az F1-ben. S amikor tavaly megkérdezték, mit szól ahhoz, hogy a 2018-as szezonban bevezetik az autókra szerelt fejvédőkeretet, a glóriát, Sir Jackie Stewart hű maradt az elveihez.

„Aki olyan sokat járt versenyzőtársai temetésére, mint egykor ő, az csak támogathatja az ötletet” – jegyezte meg.

Nos, az elmúlt hét végén Melbourne-ben debütált a glória, amelynek egy emeletes buszt is el kell bírnia – no persze nem így tesztelték.

A titánszerkezet kétségkívül nem az esztétika csúcsa, sokak szerint bűn ronda,

de gyanítjuk, előbb vagy utóbb a pilóták mindegyike megbarátkozik majd vele. A sajátos humorú Kimi Räikkönen az Ausztrál Nagydíjon úgy fogalmazott, szerinte jó, hogy van, már csak azért is, mert ha nagyon süt a nap, akkor napellenzőként is funkcio­nál. Azért persze hasznosabb, hogy a pilótát megvédi egy 225 kilométer/órás sebességgel érkező leszakadt keréktől is.

Szóval a glóriával mi is megbékéltünk mint hasznos újdonsággal. De maradva a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjnál, amikor azt látjuk, hogy Sebastian Vettel azért nyerhetett a Ferrari­val, mert a Mercedes istállónál a számítógépes szoftver rosszul becsülte meg, mi történik a virtuális biztonsági autós időszakban, akkor bizony visszasírjuk a régi időket, amikor kerék kerék elleni küzdelemben dőltek el a dolgok.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!