JEGYZET

2018.03.07. 06:30

Hittünk egymásban

K. Mayer András

 

Hétfő este szerencsére kellőképpen későn kezdték a Crystal Palace–Manchester United angol bajnokit – elég későn ahhoz, hogy a második félidőt végignézhessem, mert addigra befejeződött egy másik csatornán az Emilio Familia. Emilio és a páros is elment aludni, így aztán magamhoz ragadhattam a kezdeményezést a távkapcsolón.

Miközben néztem a meccset, s láttam Mourinhót a padon ücsörögni, ismét eszembe jutott az örökzöld téma, amelyről a sportot szerető haverokkal már rengetegszer beszélgettünk, vitatkoztunk. Miszerint:

milyen habitusú edző a jó, melyikkel lehet igazán sikeres egy csapat?

Az a tuti, aki az oldalvonal mellől folyamatosan hangosan osztja az észt, üvölt, toporzékol, hajtja a játékosait, vagy az, aki csak csendben, összefont karokkal nézelődik, mintha egy kellemes nyári pecázáson lenne, nem egy Premier League-derbin?

Egyáltalán: van-e bármiféle recept?

Szerintem nincs. Illetve: kétségtelenül nem árt, ha karizmatikus figuráról van szó, aki szuggesztív, s aki gyakorlatilag magával rántja a csapatát, sportolóját a győzelembe, a sikerbe. És persze hiteles is! Nekünk, pécsieknek Rátgéber László volt erre a legjobb példa. Amellett, hogy az évek során a szakma minden csínja-bínja a kisujjában halmozódott fel, az a habitus, az a győzni akarás, az a tűz is kellett a sikerhez, ami benne megvolt. Nem mellesleg mindez nemcsak a játékosai­ra hatott, hanem a szurkolókra is, nagyon sokan biztosan az ő show-műsora miatt is jártak meccsre.

Emlékszem, 13 éves voltam, amikor egy kis általános iskolai lövészszakkör „színeiben” megnyertem egy városi lövészversenyt, és azon melegében le is igazolt a Pécs Városi Lövész Klub. Sőt, három hónap múlva már az ifjúsági országos bajnokságra is neveztek, holott teljesen zöldfülű voltam, s bár nem rémlik, de valószínűleg tuti tele volt a nadrágom. Megérezhette ezt az edzőm, Tantos Béla is, egy órával a verseny kezdete előtt egyszer csak szólt, hogy húzzak melegítőt, majd menjek ki futni. Nyár volt. Legalább harmincöt fok. De eszembe sem jutott megmukkanni, kimentem, róttam a köröket tök egyedül, izzadtam. Aztán húsz perc múlva, a futástól immár teljesen üres fejjel beálltam a lőállásba, s életem legjobb teljesítményével harmadik lettem az ob-n.

Azóta is hálás szívvel gondolok az edzőmre. Ő hitt bennem, bizalmat szavazott nekem, én pedig hittem benne, s megcsináltam azt, amit kért. Így megy ez. A futást azóta sem szerettem meg, de egye fene, ha ő mondaná, most is beleállnék egy húszperces nyári galoppba.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!