Roland Garros

2019.05.21. 16:10

Stollár búcsúzott a selejtezőben, Babos továbbjutott

Stollár Fanny kiesett a selejtező első fordulójában, míg Babos Tímea továbbjutott a selejtező második fordulójába a francia nyílt teniszbajnokságon.

A világranglistán 162. játékos kedden a magyar származású, svájci színekben versenyző Tímea Bacsinszkyval (94.) találkozott, akit a harmadik helyen emeltek ki a szervezők. A volt top 10-es ellenfél – aki kétszer is elődöntőt vívott a Roland Garroson – az első szettben háromszor elvette Stollár adogatását, majd a másodikban 5:4-nél brékelt, és másfél óra alatt 6:3, 6:4-re győzött.

Babos továbbjutott a selejtezőben

A világranglistán 138. soproni teniszező a kvalifikáció első körében a montenegrói Danka Koviniccsal (183.) találkozott. A két játékos ezt megelőzően egyszer, a 2016-os pekingi tornán csapott össze, akkor Babos két játszmában nyert.

A torna honlapja szerint párizsi mérkőzésük is hasonlóan indult, mint a három évvel ezelőtti: Babos hamar brékelte ellenfelét, majd az első felvonásban összesen háromszor vette el 24 éves riválisa adogatását, így 38 perc után előnybe került.

A második szettre sem változott sokat a találkozó képe: a 26 esztendős magyar teniszező ugyan egy adogatójátékát elvesztette, de mivel ő ismét háromszor vette el ellenfeléét, 1 óra 26 perc után ünnepelhette a továbbjutást.

Babos Tímea a következő körben az olasz Martina Trevisannal (157.) találkozik.

A főtáblára jutáshoz – amelyen magyar részről alanyi jogon csak Fucsovics Márton szerepel – három mérkőzést kell nyerni.

Korábban Balázs Attila is továbbjutott, a selejtezőben.

Eredmény, selejtező, 1. forduló:

nők:

Babos Tímea-Danka Kovinic (montenegrói) 6:2, 6:2

később:

Stollár Fanny-Timea Bacsinszky (svájci, 3.) 14.00

korábban:

férfiak:

Balázs Attila-Vu Kvon Szun (dél-koreai, 30.) 7:5, 6:3

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!