2019. 09. 03. 06:30 | [email protected]

A vasárnap a Ferencváros ellen nyolcvanöt percen át emberelőnyben is szinte folyamatosan alibiző, csak a hajrában egyszer-egyszer nekilóduló Diósgyőrt nézve az egyes játékosok, valamint az egész csapat kapcsán azon tűnődtem:

ha valaki ennyire nem is akar, nem is szeret futballozni, miért nem keres valami más elfoglaltságot?

Miért gyötri saját magát, a társait és a szurkolóit?

A hívek is hasonlóképpen vélekedhetnek múlt heti kiáltványuk alapján: „A vezetőség azt mondta, stabil csapat leszünk, a kiesés miatt nem kell aggódnunk. A negyedik évad kezdődik már így. Három szezont húztunk le, jártunk meccsre, szurkoltunk. Úgy gondoljuk, ez negyedjére nem fér bele. A diósgyőri szervezett szurkolói csoportok határozatlan időre felfüggesztenek minden lelátói tevékenységet.” Általában szereptévesztésnek tartom az efféle fontoskodó kommunikációt, hiszen ha a drukker egyszerűen csak otthon marad, az érintettek külön értesítés nélkül is észlelik, hogy üresen kong a tribün. Ezúttal azonban hajlok rá, hogy kivételt tegyek. A diósgyőri ugyanis az ország egyik leglelkesebb, legkitartóbb tábora, rendre azt is elviselte, hogy a csapat egyre satnyább szalmaszálakba kapaszkodva – menetrendszerűen a tizedik helyre érkezve, utolsó megmenekülőként – maradt csak bent az NB I-ben. A koreográfia ilyenkor mindig ugyanaz volt: felszabadult sóhaj, szilaj vagy csendes ünneplés, és az ígéret, hogy jövőre másképp lesz.

Aztán dehogy lett másképp. A Diósgyőr most is sereghajtó, három vereséggel a háta mögött érkezett a Ferencvároshoz. No meg mérhetetlen együttérzéssel és megértéssel a szimpatizánsai iránt. Fernando Fernández vezetőedző például már-már vezekelve mondta:

„Nagyon fognak hiányozni. Hétről hétre magasabb szinten teljesítettek, mint mi a pályán. Rendkívül fontos, hogy visszatérjenek, de erre csak egy recept van: jobb eredményeket kell elérni, nyerni, jól teljesíteni.” Elméletben tehát megvan a megoldás. Erre jött a gyakorlatban az újabb minősíthetetlen produkció.

Az Isael kiállítása miatt a 7. perctől emberelőnyben – nem futballozó, még kevésbé játszó –, mondjuk, tébláboló Diósgyőr az 59. percben veszélyeztette először a Fradi kapuját. Még szerencse, hogy külföldi az edző, aki így is képes mosolyogni; egy régi, helyi bálvány meccsenként kapna szívinfarktust vagy idegösszeomlást.

Szomorúan írom, érdemi változást itt talán már csak a tisztítótűz hozna. Amit hívhatunk kiesésnek is.

Hozzászólások