US Open

2019.09.01. 22:53

Serena Williams a nyolc között, Pliskova kiesett

A meglepetések napja volt.

Serena Williams negyeddöntőbe jutott vasárnap az amerikai nyílt teniszbajnokság női versenyében, míg a harmadikként rangsorolt Karolina Pliskova búcsúzott a 16 között.

Pedig nem kezdte jól a 22. helyen kiemelt horvát Petra Martic elleni mérkőzést a 37 éves amerikai világsztár, ugyanis rögtön elvesztette saját szervajátékát, viszont azonnal javítani tudott.

A folytatásban már nem vesztett gémet adogatóként Williams, ellenfelét pedig további két alkalommal brékelte a közel másfél órás mérkőzésen.

A nyolcadikként rangsorolt, 23-szoros Grand Slam-tornagyőztes Serena Williams korábban hatszor nyerte meg a US Open, amelyen első diadalát húsz éve, a legutóbbit pedig öt éve aratta, tavaly a döntőben maradt alul.

A cseh Pliskova pontosan ugyanúgy kezdett, mint Williams, ennek ellenére ő is megnyerte az első szettet a brit Johanna Konta ellen, viszont a 16. helyen kiemelt brit játékos fordítani tudott a majdnem két és fél órás találkozón.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában