FA Kupa

2018.01.07. 19:27

Máris kiesett a címvédő Arsenal

Már a 64 között kiesett az angol FA Kupából a címvédő Arsenal labdarúgócsapata, miután vasárnap 4-2-re kikapott a másodosztályú Nottingham Forest otthonában.

A hazaiak részéről az amerikai hátvéd, Eric Lichaj kétszer is eredményes volt az első félidőben, Per Mertesacker pedig megszerezte első olyan gólját a londoniak színeiben, amely nem fejesből született.

A szünet után Ben Brereton és Kieran Dowell is büntetőből talált be a Nottingham együtteséből. Legutóbb Wojciech Szczesny tudott a rendes játékidőben tizenegyest védeni az Arsenal kapusaként, de ez már több mint négy évvel ezelőtt, 2013 augusztusában történt.

Amióta Arséne Wenger az Arsenal vezetőedzője, most esett ki először a csapat az FA Kupának ilyen korai fázisában. Erre legutóbb 1996-ban volt példa. Az Ágyúsok ezt megelőzően 110 évvel ezelőtt, 1908-ban kaptak legalább négy gólt alsóbb osztályú csapattól ebben a kupasorozatban.

A Tottenham Hotspur házigazdaként 3-0-ra legyőzte a harmadosztályú Wimbledon együttesét. Jan Vertonghen 2013 októbere után volt ismét eredményes a klubcsapatában tétmérkőzésen, Harry Kane két gólja között pedig csupán 111 másodperc telt el.

A Premier League-ben szereplő csapatok ebben a fordulóban kapcsolódtak be a világ legrégebbi labdarúgó kupasorozatának küzdelmeibe, de a Stoke City, az Everton és a Burnley már szintén kiesett. Utóbbi kettőt élvonalbeli ellenfél búcsúztatta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!