Bajnokok ligája

2019.06.19. 15:13

Luxemburgi vagy máltai ellenféllel folytathatja a Fradi

Ha a Bajnokok Ligája-selejtező első fordulójában túljut a bolgár Ludogorec együttesén, akkor a luxemburgi Dudelange, vagy a máltai Valletta vár a Ferencváros labdarúgócsapatára a második körben.

Az európai szövetség nyoni központjában megtartott szerdai sorsoláson, melyet a Ludogorec együtthatója miatt kiemeltként vártak a magyar-bolgár párharc résztvevői, az is kiderült, hogy július 23-án vagy 24-én hazai pályán kezd a Ferencváros, vagy a Ludogorec és egy héttel később lép pályára idegenben. Az első kör összecsapásait július 9-én vagy 10-én, a visszavágót 16-án, vagy 17-én rendezik, először a Ferencváros, majd a Ludogorec lesz otthon.

A papírforma szerint a Dudelange lehet a magyar-bolgár párharc győztesének következő ellenfele,

ugyanis a sorozatban negyedszer, összességében tizenötödször bajnok luxemburgi gárda tavaly egészen az Európa-liga csoportköréig menetelt. A BL-selejtező első fordulójában ugyan a Vidi FC nagy nehézségek árán 3-2-es összesítéssel elbúcsúztatta, utána viszont az El-be átkerülve előbb a koszovói Drita, majd a lengyel Legia Warszawa, végül a román CFR Cluj együttesét is felülmúlta.

Az El csoportkörében egy pontot szerzett a Real Betis ellen, viszont az Olimpiakosztól és az AC Milantól mindkétszer kikapott. A 25-szörös máltai bajnok Valletta még sosem jutott egyik nemzetközi kupasorozat selejtezőjének harmadik fordulójáig sem.

A BL-selejtező párharcainak vesztesei az Európa-liga selejtezőjében folytathatják nemzetközi kupaszereplésüket. A szerdai sorsolás értelmében a Ferencváros-Ludogorec párharc vesztese az Európa-liga selejtező második körében az izlandi Valur Reykjavík és a szlovén Maribor BL-selejtezős párharcának vesztesével találkozik.

A BL-főtáblás részvételért a Ferencvárosnak négy ellenfelet kell búcsúztatnia.

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában