életmódváltás

2019.05.07. 06:46

Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt

Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet az egészséges életmód és a rendszeres sportolás fontosságára.

A szervezők hétfői tájékoztatása szerint a rajt és a befutó a Hősök terén lesz, az útvonal pedig az Andrássy úton halad végig. A nevezési díjakból preventív, egészségmegőrző programokat támogatnak.

„A Nemzeti Futóverseny csodálatos, történelmi helyszínen halad végig. A tíz kilométer mellett rövidebb, öt kilométeres távra is nevezhetnek, amely tökéletes kezdés azok számára is, akik még nem indultak futóversenyen”

- nyilatkozta Kocsis Árpád, a Budapest Sportiroda vezetője.

A rendezvény célja továbbá, hogy javítson azon a statisztikán, miszerint Európa legelhízottabb nemzete a magyar, a világon pedig a negyedik helyen áll.

„Ez elszomorító, és egyben számos problémára világít rá a magyarok életmódjával kapcsolatban.

A futóverseny nem csak egy rendezvény, küldetése is van: az ország megmozgatása és életmódváltásra késztetése”

- mondta Kovács István olimpiai és világbajnok ökölvívó, a Nemzeti Futóverseny egyik nagykövete.

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában