Phjongcshang 2018

2017.12.06. 06:25

Jövő héten dönt az orosz Olimpiai Gyűlés a részvételről

A jövő kedden dől el, hogy az orosz sportolók semleges indulóként részt vesznek-e a phjongcshangi téli játékokon – jelentette ki kedd éjjel Moszkvában Mihail Gyegtyarjov, az Állami Duma (az orosz parlament) alsóháza testnevelési bizottságának elnöke.

Az orosz médiumokban megszólaló orosz honatyák többsége amellett foglalt állást, hogy a sportolók ne utazzanak el Dél-Koreába. Gyegtyarjov és a többi politikus azt követően nyilatkozott erről, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) végrehajtó bizottsága úgy határozott, az orosz sportolók semlegesként, olimpiai zászló alatt indulhatnak Phjongcshangban a februári téli játékokon, az Orosz Olimpiai Bizottságot (OKR) pedig felfüggesztette, amivel egyben kizárta a testületet a dél-koreai seregszemléről.

A december 12-i orosz Olimpiai Gyűlésen a volt nemzeti csapat tagjelöltjei, a szövetségek vezetői és az edzők vesznek majd részt.

Gyegtyarjov az OKR felfüggesztését „az orosz társadalom megosztására irányuló kísérletnek” minősítette, és azokat az ukrajnai beavatkozás miatt Oroszország ellen bevezetett gazdasági büntetőintézkedésekhez hasonlította.

Ivan Melnyikov, a duma alelnöke szerint a semleges zászló alatti részvétel nem lenne korrekt azokkal az orosz versenyzőkkel szemben, akiket korábban minden bizonyíték nélkül eltiltottak az olimpiától és a sporttól. Azt mondta:

„Az orosz sportolók totális üldöztetésének célja Oroszország és az egész népünk megalázása. Minden mai, elképzelhetetlenül kegyetlen döntés ennek a politikának a része”.

Az alsóház egy másik alelnöke, Igor Lebegyev az Orosz Olimpiai Bizottság (OKR) felfüggesztése miatt a téli olimpia bojkottjára szólított fel és szintén „megaláztatásról” beszélt. Oroszország nélkül ez nem olimpia lesz, mert Oroszország az egyik fő esélyes minden éremre, bármelyik sportágban – nyilatkozott. Hozzátette:

„A zászló az a dolog, amelyért egy sportoló küzd az aranyéremért. A zászló az, amit a sportoló a feje fölé emel, ha kiharcolta az olimpiai aranyat, ezüstöt, vagy bronzot”.

Pjotr Tolsztoj az alsóház egy harmadik alelnöke elfogadhatatlannak nevezte a nemzeti zászló nélküli olimpiai szereplést, indoklása szerint azért, mert Oroszország „sportnagyhatalom”. Hangsúlyozta, hogy az orosz sportolók „nem fognak vezekelni” Thomas Bach NOB-elnök előtt.

Franc Klincevics, a Szövetségi Tanács (felsőház) védelmi bizottságának első elnökhelyettese szintén nem értett egyet azzal, hogy az orosz sportolók ne orosz zászló alatt szerepeljenek. Szavai szerint egy nagyhatalomnak nem illik „inkognitóban” kiutaznia az olimpiára.

Az Eho Moszkvi rendszerbíráló rádió hírösszefoglalójában emlékeztetett rá, hogy egy korábbi nyilatkozatában Vlagyimir Putyin elnök is „megalázónak” nevezte azt a lehetőséget, hogy Oroszországnak semleges lobogó alatt kelljen majd szerepelnie az olimpián.

Jelena Vjalbe, az orosz sífutók szövetségének elnöke úgy vélekedett, minden sportolónak magának kell eldöntenie, hogy elutazik-e Phjongcshangba. Vjalbe bevallotta, hogy „sokkolta” a NOB döntése.

Jelena Iszinbajeva kétszeres olimpiai rúdugró bajnok és háromszoros volt világbajnok, Orosz Doppingellenes Ügynökség (RUSADA) ellnőrző tanácsának elnöke szavai szerint Oroszország nélkül „sánta” lesz az olimpia. Mint mondta, a NOB döntése nem volt váratlan, de ő mégis abban bízott, hogy a „tiszta” sportolóknak megengedik a saját zászló alatti szereplést.

Jolanda Csen volt atlétikai világbajnok arra figyelmeztetett, hogy a bojkott-felhívások miatt az Olimpiai Charta értelmében akát két ciklusra is eltilthatják Oroszországot.

Pavel Kolobkov orosz sportminiszter egyelőre csak annyit mondott, hogy Oroszország várja azokat a hivatalos dokumentumokat, amelyek alapján a NOB végrehajtó bizottsága meghozta döntését. Szavai szerint részletes kommentár csak a dokumentumok ismeretében adható.

Alekszandr Zsukov, (OKR) elnöke Lausanne-ban egyebek között azt is hangsúlyozta, hogy a NOB visszavonja az OKR ellen bevezetett retorziókat, ha a phjongcshangi olimpiai orosz szabálysértések nélkül zajlik le. Mint mondta ebben az esetben visszavonják az orosz sportolók ellen bevezetett szankciókat és vizsgálatokat. Az Interfax hírügynökség jelenése szerint Zsukov bocsánatot kért a NOB-tól a doppingellenes előírások megsértéséért.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!