-5°

Minden szinten szinte minden

Az ősrégi (Skála) szlogennél jobban semmi sem jellemzi jobban a salgótarjáni GDSE úszóinak utóbbi két hétvégéjét, már amennyiben eredményeiket és helyezéseiket nézzük.

A szerepléstriád első és legfontosabb állomásán, a Budapest-bajnokságon a hazai elit egy – itthon maradt – részének utolsó hazai (teszt)szereplése volt a glasgow-i kontinensbajnokság előtt. A tarjániak ebben ugyan nem lehettek képben, de azért egy ilyen erősségű mezőnyben „egy vizet nyelni” a legjobbakkal, nem semmi. A hét tarjáni (Balázs Boglárka, Balázs István, Imre Laura, Kiss Dominika, Kozlok Dominik, Majoros Krisztián, Tóth Zalán) közül a négy versenynap alatt egyéniben senkinek sem sikerült a délelőtti időfutamokból a délutáni döntőkbe jutni. Az abszolút (itt nem voltak korosztályok) 12. helytől (melyet Boglárka ért el 400 vegyesen) a 69.-ig mindenféle jutott a mieinknek. Jónak számított még Kozlok Dominik 100 gyorsváltóban első emberként, azaz hitelesíthetően elért 58.45 másodperces időeredménye. És ha már a stafétáknál tartunk, igen figyelemre méltó, hogy három váltónk – 4×100 mix gyors, 4×100 mix vegyes és 4×100 férfi gyors – is bejutott a döntőbe, ahol a 7., a 8. és 9. helyen végeztek.

A következő hét végén kettévált Kovács Dénes „legénysége”, az „idősebbek” a rangos szomszédtornára, a hagyományos gyöngyösi Parafa Kupára, míg a fiatalabb kezdők a Jászapátiba, a Tölgye Kupára látogattak el. A 2005 és 2010 közötti születésűek (Gulyás Eszter, Imre Liza, Kiss Boglárka, Ottmár Dani, Ottmár Liza és Szőllős Janka) közül majdnem mind nyert az 50 méteres számokban, így sikeresen mutatkoztak be. A „parafázók” Gulyás Csaba és Sturmann Ádám kivételével megegyezett a Duna Arénát megjártakkal, közülük szokás szerint Balázs Boglárka vitte a prímet, a 2003 és idősebbek között két első, három második és két harmadik helyet zsebelt be. Nagyon szépen jön föl a 2004-es Imre Laura, és Kiss Boglárka, előbbi 3–3 ezüst- és bronzérmet nyert, utóbbi két bronzig és pár másik 4. és 5. helyig jutott. Balázs István egyéb pontszerző helyezés mellett 50 és 100 mellen domborított, melyeken 3. és 4. lett. Kozlok Dominik 5. és 10. hely között ért célba minden számában, 100 mell ezüstje mellé Gulyás Csaba negyediknek és ötödiknek csapott a célba. Sturmann Ádám az 50 mell miatt bosszankodhat a legjobban, ott parányival maradt le bronzéremről.

Ha már minden szintről szól ez az írás, ki ne felejtsük a legfelsőbbet, a válogatottságot és ezzel kapcsolatban a helsinkiben vasárnap befejeződött junior-Európa-bajnokságot. Ilyen szinten Nógrád megyei úszó még sosem vett részt, most kettő is. A kállói, de a BVSC-ben nevelkedett 14 éves Nagy Réka 200 m vegyesen a két évvel idősebbek között is negyedik tudott lenni. A vele egyidős salgótarjáni és ott is élő és tanuló Muzsnay Zsófi a GDSE és Kovács Dénes kezei között pallérozódott és két éve erősíti az Eger csapatát. Sokszoros korosztályos sprinterbajnokból és csúcstartóból – némi meglepetésre – pár hónapja próbálnak ütőképes középtávú úszót faragni, így 200 és 400 m gyorson jutott ki az Eb-re, ahol mindkét egyéni számban indítva a középmezőnyben végzett. Ha mindkettőjük fejlődése töretlen marad(na), van még két évük, hogy juniorok között még jobban szerepeljenek.

Kiemelt fotónkon: Kozlok Dominik mérföldes léptekkel tör előre a ranglétrán

Hozzászólások

-5°
Hószállingózás
V
-4°
H
-4°
K
Sz
-3°
Elismerés
B.L.
Átadták a salgótarjáni Jó tanuló, jó sportoló díjakat
lézerfények / 18 perce
A karácsonyi dekorációk is zavarhatják a légi közlekedést
Az ünnepi időszakban ugrásszerűen megnő a repülésbiztonságot veszélyeztető fényjelenségek száma.
"a szerző legjobb része" / 52 perce
Még soha nem ért ennyit egy Proust-regény
méltó lezárás / 1 órája
Katinkának 200 vegyesen sem akadt ellenfele
színes történelem / 1 órája
A fantáziától a valóságba tért vissza Peter Jackson
Szárnyas barátaink / 1 órája
Így segíthetünk az áttelelő madaraknak
közös segítség / 1 órája
Rászoruló gyerekeknek gyűjtöttek ajándékokat
összetartozunk / 1 órája
Megkezdődött az Országházi Gyermekkarácsony