Kőrös az első menetben nyert, Szellő megvédte címét

Péntek este második alkalommal adott otthont a nógrádi megyeszékhely a Felix Promotion nemzetközi bokszgálájának. A szép számú közönség nógrádi sikernek, címfosztásnak és címvédésnek is tapsolhatott.

A sportiroda tíz összecsapást hozott Salgótarjánba, és már a csütörtöki mérlegelés során látszott, hogy igazi csemegéket is tartogathat a gála. Az első három mérkőzés segítette a ráhangolódást, ezután a nógrádi kötődésű Kőrös Attilát szólították a ringbe, ekkor „robbant” először a nézőtér. A nagyközépsúlyú meccsen Attila laza, magabiztos bokszolást mutatott be, már az első menetben földre küldte ellenfelét, akit ki is számoltak.

Szellő Imre (ezüst kesztyűben) megvédte címét

A rendezvény második felében már igazi nagyágyúk, a legeredményesebb magyar profik húztak kesztyűt. A sort Darmos József kezdte, a cirkálósúlyú magyar-bajnok a második menetben döntötte el végleg a küzdelmet. Őt a WBO friss ifjúsági Európa-bajnoka, Egedi Renátó követte, aki tanzániai ellenfélét győzte le. Félnehézsúlyban a magyar bajnoki cím volt a tét. A kihívó, a népes szegedi szurkolótáborral érkező Kis Máté végig irányította a mérkőzést, majd a nyolcadik menetben egy balfelütéssel úgy eltalálta a címvédő Baranyi Richárd oldalát, hogy az már nem tudta folytatni a küzdelmet, így új derékra került a bajnoki öv. A főmeccs előtt az amatőr Európa-bajnok Bacskai Balázs egyhangú pontozással győzte le tanzániai ellenfelét. A harmadik profi meccsén szorítóba lépő Bacskai – Szellő Imrével és Kótai Mihállyal a háta mögött – magabiztosan irányította ellenfelét, a vége egyhangú pontozásos magyar siker lett.

Az m4 sportcsatorna által is közvetített gála főmeccsén a cirkálósúlyú Szellő Imre tette kockára WBO interkontinentális bajnoki övét az eddig veretlen mutatóval bíró amerikai Robrt Hall Jr. ellen. A kihívót többször is csak a gong mentette meg attól, hogy túl mélyre kerüljön, a meccs előrehaladtával pedig egyre jobban elfogyott az ereje. Szellő ügyesen kergette körben a ringben, és fokozatosan őrölte fel ellenfelét. A kilencedik menetben aztán végleg bedarálta az amerikait, aki sózsákként terült el a kötél alatt.

A kidolgozott taktikát végig tartotta

– Borzasztó nehéz volt, hiszen a felkészülés során csak egy régi felvételt találtunk az amerikairól, ráadásul azon teljesen másképp bokszolt, mint ma este – kezdte az értékelést a 19. győzelmét arató Szellő. – A kidolgozott taktikát végig tartani tudtam, voltak olyan menetek ahol kemény ütésekkel el tudtam találni, de a mozgása miatt nem tudtam a kilencedik menetig befejezni a küzdelmet. Kemény mérkőzés volt, főleg pszichikailag. Még nem laktunk jól, a megérdemelt pihenő után várjuk a következő feladatot.

Hamar lezárták az összecsapásukat

Kőrös Attila: – Úgy volt, hogy egy román sráccal bokszolok, de ő az utolsó pillanatban visszalépett, így lett Szőcs Előd a beugró. Egyáltalán nem fáradtam el, többet akartam mutatni, de túl hamar megadta magát az ellenfelem.

Darmos József: – Nagyon boldog vagyok, hogy győztem. Az ellenfelemet nem ismertem, bal kézre állt fel, meglepett. Az első menetet hoztam, a másodikban kiütöttem. Úgy érzem, amit a másodikban bunyóztam, azt megtehettem volna az elsőben is.

 

Kommentek