-1°
-8°

Az év csapatának lehet a tagja Zilaj Csaba

Január 11-én a fővárosi Nemzeti Színházban díjazzák 2017 legeredményesebb sportolóit. Egy nógrádi atléta is ott ül majd a jelöltek között, Zilaj Csaba az év fogyatékos csapatának tagja lehet.

A Szécsényfelfalut képviselő Zilaj Csabát 1999-ben csontvelő-transzplantálták, 2008-tól atletizál, azon belül a futószámok rajongója és űzője. Több szervátültetett-Európa- és -világjátékon képviselte már a magyar színeket, több érmet is begyűjtve az évek során.

Idén huszonegyedik alkalommal rendezték meg a szervátültetett társadalom legrangosabb eseményét, a szervátültetettek világjátékát, ahol ­Magyarországot 52 szervátültetett sportoló képviselte, a vébének a spanyolországi Malaga­ adott otthont. Az elmúlt évi világbajnokságon rendkívül erős mezőny várta Zilaj Csabát. Száz és kétszáz méteres síkfutásban is a negyedik helyen végzett, majd a 400 méter döntőjében sikerült felfutnia a dobogó harmadik fokára. Mindkét ezüstérmes férfifutóváltó tagja volt (4×100, 4×400), így Csaba ezt a világbajnokságot egy bronzéremmel és két ezüstéremmel zárta.

A 4×100-as váltót jelölték az év fogyatékoscsapatának, ezt a négy főt már harmadszor terjesztették a legjobb három közé. Tavalyelőtt a második, tavaly a harmadik helyen végeztek a szavazáson.
– Tudtuk, hogy jelöltek vagyunk, de most nem számítottunk rá, hogy benne leszünk az első háromban. Nem hiszem, hogy nyerni tudunk, de bízom benne, hogy egyszer csak összejön a győzelem. Így is hatalmas megtiszteltetés ott lenni a legjobb sportolók között – mesélte Zilaj Csaba, akinek az egész megye szorít majd a képernyő előtt.

Kiemelt fotónkon: Zilaj Csaba (pirosban) harmadszor izgulhat a díjátadón – Fotó: Trapilap

 

Kommentek