Meghalt Györe Lajos vízilabda mesteredző

Életének 73. évében elhunyt Györe Lajos vízilabda mesteredző.

A Magyar Vízilabda Szövetség honlapjának szombati beszámolója szerint Györe Lajos játékosként a BVSC, a Postás, a Vörös Meteor Izzó és az FTC színeiben szerepelt, utóbbival KEK-győzelmet is ünnepelhetett.

Edzősködni 1978-ban kezdett a Vasas Izzóban, majd a Budapesti Spartacus és a OSC férficsapatánál dolgozott, később 16 évig irányította a BVSC női együttesét, minden évben dobogós helyezést ért el a csapattal, négyszer nyert bajnokságot.

Legnagyobb nemzetközi sikereit a Bp. Honvéd-Póló SC női csapatával érte el, amellyel 2006-ban LEN Kupát, a következő esztendőben pedig Szuperkupát nyert. 1993-tól 2005-ig a Magyar Vízilabda Szövetségben női utánpótlás-vezetőedző volt.

Az ifjúsági- és juniorválogatottal Európa-bajnokságokon és világbajnokságokon több dobogós helyet is elért. 2000-től 2004-ig a felnőtt női válogatott felkészülését is segítette, Faragó Tamás mellett dolgozott és ért el a gárdával Európa csúcsára a 2001-es hazai kontinensviadalon, de ott volt a kispadon a 2002-es világkupa-győzelem és a 2001-es vb-ezüstérem megszerzésekor is.

Hozzászólások

Katonai szintű biztonság
Már 128 GB-os változatban is elérhető a titkosított USB
rajzpályázat / 8 órája
Gyermekek alkotásait várják a nógrádi lánglovagok
A hagyományokhoz hűen az Országos Tűzmegelőzési Bizottság idén is alkotói pályázatot hirdetett óvodások és iskolások részére.
kézműves portéka / 8 órája
Keresik a varsányi üzem házi jellegű termékeit
Sz. F
Ezekkel meg mi történt? / 8 órája
Az utcai veszekedés után Facebookon folytatja a szájkaratét Majka és Horváth Tomi
OVSZ / 9 órája
A járványhelyzetben is biztonságosak a véradások
Koronavírus / 9 órája
Minden intenzív terápiás szakvizsgás ért a lélegeztetőgépekhez
Válságos pénzügyi helyzet / 9 órája
Kénytelen elárverezni több műtárgyát a Brooklyn Múzeum
védekezés / 10 órája
Ne kockáztass se vírust, se bírságot: itt az összes szigorítás