Labdarúgás

2019.06.15. 10:28

Családi napon fociztak a korábbi bárnai focista emlékére

Élt Bárnában egy ember, akit Gajdár Józsefnek – Danyónak – hívtak, és nagy tiszteletnek örvendett a településen. Halálának első évfordulóján családi nappal egybekötött kispályás labdarúgó-emléktornát szerveztek a tiszteletére.

Gerhát Karina

Nem feledik a közkedvelt Danyót: a megyei kórház szakácsaként is dolgozott néhai futballista emlékére pattogott a labda

Forrás: NMH

Fotó: Hegedűs Márk

Családi napot már hosszú évek óta tartanak a településen, így ez a rendezvény már nagy hagyománynak örvend. Azonban volt egy olyan időszak – egészen pontosan tíz esztendő –, amikor szüneteltették az eseményt, 2015 májusában viszont újraélesztették. A kezdetekkor a munka ünnepének napját tartották a legalkalmasabb időpontnak a megrendezésére, akkor azonban általában nem kedvezett az időjárás.

– Éppen ezért úgy döntöttünk, hogy június első hetére tesszük át a családi napot. Idén ehhez kapcsolódott a kispályás labdarúgó-emléktorna is. A délelőtt folyamán a foci szerelmeseit vártuk Bárnába, valamint azokat a családokat, akik szívesen bográcsoznak együtt, közösségben a szabadidőparkban. Nagy örömünkre sokan éltek ez utóbbi lehetőséggel is – mondta Oravecz Roland, a község polgármestere.

Nem feledik a közkedvelt Danyót: a megyei kórház szakácsaként is dolgozott néhai futballista emlékére pattogott a labda
Fotó: Hegedűs Márk / NMH

A délután során a helyszínre látogatók kipróbálhatták az elektromos rollert, a buborékfocit, részt vehettek asztalitenisz-, röp- és tollaslabda-bajnokságokon, valamint különféle sorversenyeken is összemérhették erejüket. A nap utcabállal zárult.

– Gajdár Józsefnek a családja után a kórház volt a mindene, ahol több évtizeden keresztül szakácsként dolgozott. Emellett a gyógyintézmény focicsapatát is erősítette, illetve Bárnában is futballozott. Jó barátomnak tartottam Danyót, ezért döntöttem úgy, hogy rendezek egy tornát az emlékének adózva – fejtette ki Strehó Ferenc, a futballtorna szervezője.

Hozzátette: kezdetben úgy gondolta, hogy csak a bárnai öregfiúk, valamint a Szent Lázár Megyei Kórház idősebb orvosai csapnak majd össze. Később azonban további hét csapattal bővült a torna, amelyek jelentős része a salgótarjáni kispályás focibajnokságban is szerepel.

A torna végén eredményt is hirdettek: a harmadik helyen a Buborék Boys, míg a másodikon a Cered csapata végzett. A képzeletbeli dobogó legfelső fokára a Plató elnevezésű együttes állhatott fel.

Vegyes érzelmek

Ecseginé Gajdár Adriennt, a néhai focista lányát vegyes érzelmek töltötték el az emléktorna kapcsán. Egyrészt még mindig fáj neki édesapja elvesztése, másfelől pedig hálás volt, hogy nem felejtették őt el, emléke megmaradt és sokak szívében tovább él. – Még mindig olyan, mintha itt lenne köztünk… A szervezők tanúbizonyságot tettek édesapám iránt érzett mélységes tiszteletükről. Sokan szerették őt Bárnában, ami talán nem is csoda, hiszen szinte minden helyi rendezvényen az ő jobbnál jobb főztjeit ették a helyiek – mondta Ecseginé Gajdár Adrienn.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!