visszavágyik

2017.12.21. 20:40

Balotelli akár ingyen is focizna a Manchester Cityben

Mario Balotelli szívesen lenne ismét a Manchester City labdarúgója, ennek érdekében még azt is vállalná, hogy fizetés nélkül futballozzon.

„A klubot teljesen egyedülálló légkör jellemzi, szívesen visszamennék oda futballozni, akár fizetés nélkül is” – nyilatkozta a francia OGC Nice támadója a La Gazzetta dello Sport című olasz sportnapilapban arra a kérdésre, hogy pályafutása során hol érezte magát a legjobban.

A 27 éves, korábbi olasz válogatott labdarúgó 2010-ben az Internazionale csapatától szerződött a Manchester Cityhez, ahol két és fél évet töltött. Azóta megfordult az AC Milanban és a Liverpoolban, a francia gárda tavaly nyáron szerződtette.

A támadó hozzátette: az a célja, hogy ismét valamelyik nagy klubban szerepeljen, amelyekkel trófeákat nyerhet. Balotelli második franciaországi idényében eddig 21 tétmeccsen lépett pályára és 16 gólt szerzett. Az előző szezont 28/17-es mutatóval zárta.

A játékos képességeit soha senki nem vonta kétségbe, viszont fegyelmezetlenségeivel többször került a figyelem középpontjába, mint jó teljesítményével, utóbbival ugyanis gyakran adós maradt. Balotelli saját bevallása szerint azonban annak a problémás időszaknak már vége.

„Sokszor úgy viselkedtem, mint egy gyerek, de soha senkit nem bántottam meg” – mondta. Hozzátette: egy húszéves „kölyöktől” egyébként sem várható el, hogy bölcsen viselkedjen, és otthon maradjon.

A Nice 19 fordulót követően a hatodik helyen áll a húszcsapatos francia élvonalban, az Európa Ligában a Lokomotiv Moszkvával játszik a nyolcaddöntőbe jutásért.

A Manchester City 18 forduló után 11 pontos előnnyel áll a Premier League tabellájának élén, a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében az FC Basel gárdájával találkozik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!