Mit tudunk tenni a városunkért civilként?

- Ha valaki szeretne autonóm módon tenni a közösségéért vagy a városáért akkor hogyan induljon el?

- Kapcsolódjon be olyan programokba, kezdeményezésekbe, amelyek érdeklik őt. Sokan szerveznek a városunkban és környékén is értelmes megmozdulásokat: vannak, akik túraútvonalakat, kirándulóhelyeket tesznek használhatóbbakká, mások sporttal kapcsolatban szervezkednek, vagy olyan eseményeket valósítanak meg, ahol gyerekeknek nyújtanak élményt, játékot, szórakozást. Az ilyen „önkénteskedés”, vagy közösségszolgálat közben meg lehet ismerkedni azokkal a társakkal, akikkel új dolgot sem nehéz kitalálni, megvalósítani. Csak az a fontos, hogy olyan dolgot találj, ami az érdeklődésedbe vág, amiért tudsz lelkesedni.

- Mi motivál téged abban hogy civilként sokszor ellenállasok közepette tegyél a városodért?

- Abban, hogy most „városi civilként” szólítasz meg, nincs nagy szerepem. Én ezt nem döntöttem el és nem is indultam el ezen az úton. A diákjaim miatt mentem el olyan képzésekre, ahol vitakultúra fejlesztést tanulhattam. ( És persze ezzel együtt egy csomó mindent: pl. a kommunikációs készségek fejlesztését, problémamegoldó gondolkodást, kooperatív működés szervezését, tervezést és kutatásmódszertant) Kezdetben a munkahelyemen szerveztünk projekteket, vitanapokat, aztán ezek a programok kiszabadultak az iskola falai közül és a helyi ifjúsági irodában találtak otthonra. A diákok választottak helyi témákat, problémákat, amelyeket aztán alaposan feldolgoztunk, vagy megoldottunk. Például a Speak Smart projektben a város szürkeségén akartak valahogy változtatni, így csinálták meg kb. 15-en saját akciójukat: a Kálvárián lévő padok átfestését és elnevezését. Ugyanebben a projektben gyereknapot szerveztek Nógrádszakálban és fotós programot, amin 40 fiatal vett részt. Ez utóbbinak aztán évente voltak újabb eseményei: a fényfotós 2017-ben és a történetmesélős egy fél évre rá. Ezek a „Kattanj rá!” programok rámutattak arra, hogy a fotó a fiatalok egyik jó beszélt nyelve, ezért idén kutatást szerveztünk a témában. Másik nagyon fontos témánk idén (és tavaly) a Karancs Szálló története volt. Ennek kapcsán olyan szakemberekkel és olyan fiatalokkal találkoztunk, akikből egészen kivételes teljesítmény jött ki. Engem azt hiszem leginkább ez motivál: látni azt, hogy a diákok akikkel dolgozunk mennyi mindenre képesek, mennyi minden kijön belőlük egy (az iskolánál) spontánabb tanulási/teljesítési helyzetben. És, hogy mennyire élvezik ezt. Egyébként én is. Az úgynevezett flow élményt nagyon gyakran megélem egy ilyen csapatban.

- Szerinted mekkora szerepe van egy civilnek a város életében? El tudnak érni valóságos változást vagy ez csak a lelkiismeret megnyugtatásáról szól?

- Annak van szerepe, ha emberek azt csinálják, amihez értenek, amit szeretnek, amihez tehetségük van. A civilség az nem valamiféle mozgalmiság. Nem is tudom, mit értesz „ lelkiismeret megnyugtatásán”. Itt élő emberként működök, észreveszem, ha valamiben pont én tudok tenni, segíteni. Remélem leginkább abban, hogy az itt élő fiatalok megtalálják a pályájukat, kibontakoztathassák a tehetségüket. Aztán remélem nem felejtik el, hol nőttek föl, és visszajönnek a tudásukkal, vagy hoznak belőle vissza ide. Tudtad, hogy a Beszterce teret, amely most egy elég nívós építészeti díjnak volt a várományosa egy innen származó építész tervezte? Talán benne is megszólalt a salgótarjáni, a helyi, a civitas – a város közösségéhez tartozás, és ő így „civil”. Szóval, ha úgy definiálod a civil-t, hogy végezni valamit ingyen a közösségünkért, akkor ezzel eléggé leszűkíted a fogalmat szerintem. 😊 Sok mindent el tudnak érni olyan emberek, akik hajlandóak figyelni és meghallgatni a körülöttük lévő embereket, akik észreveszik a problémákat és konstruktívan állnak hozzájuk.

- Milyen jó eredmények és tapasztalatok vannak?

- Erről beszéltem egy kicsit már. Magam körül nagyon sok jó mintát látok. A szervezet, amelyikkel együtt dolgozom, amelyiknek a programjaiban veszek részt a Demokratikus Ifjúságért Alapítvány 20 éve működik és hat. Közben olyan módszertani műhelyként is jegyzett, amely megkerülhetetlen, ha vitakultúrát akar fejleszteni valaki trénerként, tanárként vagy közösségi szolgálatot megalapozottan akar szervezni. (A kötelező közösségi szolgálat bevezetésekor is az általuk kidolgozott módszertant használták országszerte az intézmények.) Amit mi Salgótarjánban elértünk, azt azért értük el a diákokkal, mert olyan szakmai mentorálást kaptunk, ami katalizálta az itteni folyamatokat. A diákok nagyon megérzik, ha valahol tényleg ők irányíthatnak, és valódi segítséget kapnak ahhoz, hogy kibontakozhassanak.