Horváth Fanni

2019.11.06. 15:55

Gyakorlati élményeim

Iskolánkban a legtöbb ágazaton az adott évfolyam befejezéséhez nyári szakmai gyakorlatot szükséges teljesíteni. A legizgalmasabbak talán a turisztikai ágazat gyakorlóhelyei: szállodák, utazási irodák, gyermektáborok, esetleg éttermek, fogadók...

Táncsics

Amikor elkezdtem a középiskolát, nyelvi előkészítő évfolyammal indultam, amely év után még nem volt gyakorlat. A második évet követően viszont már két hét szakmai gyakorlattal kezdődött a nyár. Ezeket a heteket a Szekér fogadóban töltöttem.

De mire jó egyáltalán a szakmai gyakorlat? Sokan nem szeretik, úgy gondolják, „feleslegesen elvesztegetett idő” a nyári szünetből. Holott ez egyáltalán nem így van, sőt! Vannak olyan szerencsés tanulók, akik olyan helyre kerülnek gyakorlatra, amely később a munkahelyükké válik, és vannak olyanok, akik azzal tudják tölteni, amit szívesen csinálnak. Ilyen volt például az én munkahelyem is.

A második és harmadik gyakorlatom a TÉBA Lovastanyán szervezett gyermektáborokban volt. Nagyon örültem, hogy a lovardában tölthettem, hiszen itt nem csak olyan tevékenységet végezhettem, amit szívesen csinálok, hanem lehetőségem nyílt új dolgokat is kipróbálni, mint például a lovastúra-vezetés, illetve az animátorkodás. Szerencsére az ország több pontjáról is érkeztek táborozók hozzánk, akik számára a környék teljesen ismeretlen volt, így nekik, de még a helybeli gyerekeknek is izgalmasak voltak ezek a túrák. Lekötni a gyerekek figyelmét akár egyetlen percre is nagyon nehéz, de egy lovardában a kreativitásnak nincsen határa. Szinte egész napra elfoglaltságot biztosítottunk a gyerekeknek, hogy minél eseménydúsabban teljen, és sok-sok emlékkel térjenek haza. Számomra is kalandosak voltak a hetek, szívesen foglalkozom gyerekekkel, és az, hogy összeköthettem ezt a lovaglással is, még inkább élvezetessé tette a gyakorlattal töltött napokat.

A szakmai gyakorlatokban talán a legizgalmasabb, hogy egyszer „kiváltható” az Erasmus+ programmal, vagyis egy idegen országban tölteni egy hónapot gyakorlatként. Azt hiszem, ez minden diák számára óriási lehetőség mind a szakmai, mind az idegen nyelvben való fejlődés terén.

Én érettségi után kerültem bele ebbe a programba, és egyáltalán nem bántam meg, hogy idáig vártam vele. Most éreztem magam elég érettnek ahhoz, hogy nyissak a nagyvilág felé. Horvátországban rengeteg olyan élménnyel gazdagodtam, amellyel másképp állok a jövőmmel kapcsolatos kérdésekhez.

Jelenleg is gyakornokként dolgozom a hollókői Castellum Hotel értékesítő részlegén. Még csak két hónapja vagyok a csapat tagja, de már most elmondhatom, hogy fejlődésemhez mind a feletteseim, mind pedig a kollégáim maximális támogatást nyújtanak, olyannyira, hogy a feladatok elvégzése már önállóan is sikeresen történik.

A szakmai gyakorlattal töltött idő tehát egy kicsit sem felesleges. Nagyszerű lehetőség az elméleti ismeretek elsajátításán túl a tapasztalatszerzésre, arra, hogy kipróbáljuk magunkat az adott szakmában, és arra, hogy saját magunkat is próbára tegyük a felnőttek hétköznapjaiban. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy olyan helyeken gyakorolhattam és gyakorolhatok, ahol szívesen foglalkoztattak, és a legjobb tudásukat igyekeztek átadni. Kiváló megoldás a felnőtt élet bemutatására, és akár arra is, hogy eldöntsük: szívesen csinálnánk-e később is, hosszabb távon, hogy kiderüljön: a megfelelő szakmát választottuk-e.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!