Kakuk Emese

2019.11.28. 07:00

Generációk a Madáchban

Lassan közeledik az újév és ezzel együtt a pályaválasztási időszak is. A 8. osztályos diákoknak nagy döntést kell hozniuk: hol is szeretnék folytatni tanulmányaikat. Arra gondoltam, hogy nyújtok nekik egy kis segítséget és bemutatom, hogy milyen is a madáchos diákélet. A cikk elkészítéséhez megannyi diák és volt tanuló is hozzájárult saját véleményével.

Kakuk Emese

Forrás: nool

Fotó: B.L.

,,A Madách egy remek iskola, jó a közösség, a hangulat, a tanári gárda. Már a nyílt napok előtt eldöntöttem, hogy ez az én jövőm, hiszen a testvéreim is madáchos tanulók voltak és nagyon sok jót hallottam a suliról. Szeretek reggel belépni az ajtaján, mert érzem a kellemes illatokat és látom a sok beszélgető diákot és tanárt a folyosókon, az aulában. Fontos az iskolában a gyermekközpontúság, amit különböző programokkal és vetélkedőkkel alá is támasztanak. Ha egy családra van szükséged, válaszd a Madáchot.” (10. évfolyam)

„Milyen is volt Madáchosnak lenni? Nagyon jó, imádtam, és a mai napig visszasírom néha az akkori időszakot. Jó volt az osztály, jók voltak a programok, Persze mint minden iskolában, itt is voltak kisebb problémák, de mind a tanáraimat, mind a társakat nagyon szerettem.” (2000-2004)

„Nagyon szerettem azt a 4 évet, amíg ide jártam. Ezt már a tanáraim kevésbé láthatják így.De úgy érzem, hogy az onnan hozott tapasztalatok és értékrend nagyban hozzájárult ahhoz, aki ma vagyok. És nem lettem ám rossz ember.” (2004-2008)

„Számomra a madáchos évek szórakoztatóak és motiválóak voltak. Az iskola mindig készen állt újabb és újabb események lebonyolítására, a Diáknap és a Tematikus hét kellően motivált arra, hogy megmutathassuk magunkat és hallathassuk hangunkat. A tanáraim ösztönöztek arra, hogy azon az úton haladjak tovább, ami a számomra a legjobb, és mindig figyeljek oda mások, és saját magam jövőjére.” (2015-2019)

„Imádom, 9. óta oda járok, egyszerűen eszméletlen élmény!” (12. évfolyam)

„Nekem eddig tetszik az iskola, családiasabb a légkör is. Nagyon jó, hogy 25 perces az ebédszünet, így van sok idő megebédelni. Tetszik még, hogy sok különböző programot szervez nekünk az iskola, például színházlátogatás, diáknap stb.” (9. évfolyam)

„Nagyon szeretem.” (12. évfolyam)

„A madáchos éveimre mosolyogva gondolok vissza. Nagyon szerettem oda járni, szerettem az illatokat, az épület minden helyiségét. Emlékszem, 8. osztályos látogatóként belépve a gimnázium kapuin, első pillanatban eldöntöttem, hogy oda szeretnék járni, és természetesen az ott töltött 5 évemből egy pillanatot sem bántam meg. Bár akkoriban mindent más szemmel láttam, mondhatni kissé különc voltam, a Madách mégis mindent megadott számomra. Egy szuper osztályt, jó tanárokat, a mai napig tartó barátságokat, izgalmakat, örömöket, felejthetetlen kirándulásokat. Boldogan mondhatom, hogy a Madách az a hely, ahová most is szívesen visszamennék.” (2010-2015)

„Igazából én szeretem magát a légkört, mert nagyon családias. A folyosón is többféle személyiség megtalálható, mégsem nézik le egymást és kijön mindenki mindenkivel (általában).” (12. évfolyam)

„Szeretek a Madáchba járni, hiszen törődnek velünk (ezt úgy értem, hogy nagyon sok programot csinálnak). Az oktatás is jó szerintem.” (10. évfolyam)

„Szerettem a Madáchot, jó volt az osztályközösség és változatosak voltak a programok. A tematikus hetek voltak a legjobbak. Az oktatás pedig jó alapot nyújtott a továbbtanulásomhoz.” (2011-2015)

„A Madách közössége befogadó, és nagyon kedvesek a diákok és a tanárok egyaránt.” (9. évfolyam)

„Amikor Emese megkért, hogy írjak pár sort arról, milyen is madáchosnak lenni, akkor igazából nem kellett sokat gondolkoznom. Tisztán emlékszem arra a napra, amikor először léptem be a suliba, féltem, hogy mi lesz, és hogyan fogom érezni magam, de ez pár napig tartott. Nagyon hamar összebarátkoztam mindenkivel, nagyon megszerettem a tanárokat, akik rettentően sokat segítettek nekem az eddigi éveim alatt. Színes minden nap és boldog vagyok, hogy ilyen közösségbe tartozom! Minden évben nagyon sok program van, mint például a diáknapok vagy a Madách gálák, de mondhatnék még száz másikat. Mindig figyelnek arra a tanárok, hogy változatos és élvezhető legyen minden, amit szerveznek. Voltak persze nehezebb napok is, de szerencsére jó emlékből sokkal több van, és ezeket sosem fogom elfelejteni. Nagyon örülök, hogy ezt az iskolát választottam, nem is kívánhatnék jobbat. Mindig boldogan fogok majd visszagondolni rá.” (12. évfolyam)

„Teljesen más világ az általános iskolás és a gimnáziumi élet, teljesen más nyilván. Én nagyon szeretek odajárni, mert elég sok mindent megtanultam ott nemcsak a tanulásról, hanem az életről is. És sokkal jobb emberré tett. Jó az oktatás, és rengeteg közösségi játék van, iskolaidőben is és ez játékosabbá teszi a hétköznapokat.” (10. évfolyam)

„Szerettem oda járni, szerintem aki tesis szakon szeretne továbbtanulni, annak tuti érdemes oda járni, mert rengeteget tanultam a sportról.” (2012-2016)

„Madáchosnak lenni nagyszerű érzés! Igazi izgalmas, kalandokkal teli utazás, ami hamar kezdődik, de még hamarabb véget is ér. Csak úgy rohan az idő! Nagyon szeretek ebbe a gimibe járni! Rengeteg lehetőséget nyújt, minden érdeklődő számára! Én személy szerint a sport megszállottja vagyok, és az első két évben ki is éltem minden lehetőséget, jártam kézilabdázni és focizni is! A Madáchban nagyon jó a hangulat, mindenki ismer mindenkit, olyan, mint egy nagy család! A tanárok is mindig segítőkészek, kedvesek és megértőek. Szerencsésnek érzem magam, hogy itt tanulhatok!” (11. évfolyam)

„Nagyon szerettünk oda járni, a légkör és a társaság is nagyon jó volt.” (1985-1989)

„Én szeretek a Madáchba járni, sok jó barátot találtam. Igaz, hogy elég sokat kell tanulni, de a tanárok többsége jól el tudja magyarázni az anyagot, így hamar megértem. Nagyon szeretem még a sulis rendezvényeket is. Páldául diáknap, témahét, ilyenkor sok érdekes programon vehetek részt.” (10. évfolyam)

„Én nagyon szeretek a Madáchba járni, mert szerintem nincs még egy ilyen családias hangulatú iskola. Sok szempontból különleges, egyrészt az iskolaközösség nagyon elfogadó, másrészt a tanári kar is nagyon rendes. Nincs az az érzésed egyik órán se, hogy nagyon izgulnál vagy gyomorgörcsöd lenne. Ez mondjuk az én személyes véleményem, mert velem eddig mindig nagyon korrekt volt az összes tanár. Én minden reggel jó kedvvel megyek iskolába, mert tudom, hogy az osztályteremben barátaim várnak, mindenki szeret mindenkit és így tanulni is jobb. Minden más lenne, ha olyanok vennének körül, akikkel nem kedvelitek egymást. Szívesen járnék a Madáchba még több évet is.„ (11. évfolyam)

„Nekem az iskola eddig tetszik. Szerintem nagyon jó dolog, hogy mindenkinek külön szekrénye van. Diákközpontú a gondolkodás, és az iskola sok programot is szervez a tanulók számára, amelyek közelebb hozzák egymáshoz az osztályokat, osztálytársakat is. Amit még kiemelnék, az az ebédszünet. Szerintem jó, hogy az órák között van egy nagyobb szünet, ahol a diákok pihenhetnek egy kicsit és nyugodtan megebédelhetnek.” (9. évfolyam)

„A Madáchról az a véleményem, hogy színvonalas iskola és a követelmény nem kicsi, néha fárasztó tud lenni a sok tanulás, dolgozat dolgozat hátán...de jó iskola, jó, hogy vannak programok pl.: diáknap vagy farsang. Néha túlzásba esnek a tanárok a dolgozatokkal. De egységében szeretem!” (10. évfolyam)

„A Madách Imre Gimnáziumban az a jó, hogy még van időd gondolkodni, hogy mit kezdesz majd az életeddel. Egy kifejezetten jó társasággal és tanárokkal, akik sokat segítenek, ha valami nincs rendben.” (10. évfolyam)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!